Gyerekkoromtól rúgom a bőrt. Ez az egyetlen igazán őszinte szerelem az életemben, a labdarúgás. NB III-as szinten kezdtem bejárva a korosztályokat, míg nem egy sérülés elgondolkodtatott: Akarok én profi focista lenni? A válasz kiderül az ezt követő pár évből, mikor egy rossz társaság elvitt magával, bár ugye szokták mondani: „Könnyű Katát táncba vinni, ha ő maga is akarja”. Lehet egyszerűen csak lusta voltam, hiszen ha valaki napjainkban akár az NB I-es szintig szeretne eljutni, akkor kőkemény munka, kitartás és szorgalom kell hozzá, vagy épp a szülők hatalmas anyagi befektetése.

Nagyon kitartónak kell lennie egy fiatalnak, ha profi labdarúgó szeretne lenni

Megyei szinten minden osztályban megfordultam, és harminchárom évesen már a rutinos játékosok közé tartozom. Megyeszerte rengetegen ismernek és nem úgy mint egy alpári, agresszív játékost. Több esetben ha jobb volt az ellenfél és kikaptunk, kész voltam bemenni külön még a rivális öltözőjébe is a hármas sípszót követően, és gratuláltam a teljesítményükhöz, valamint további jó eredményeket kívántam. Ez nem kötelező, de így igazán emelt fővel is ellehet viselni egy vereséget sportemberhez méltóan, ha jobb volt az ellenfél. Kiemelném amatőr labdarúgóként, volt amikor egy sörrel is megkínáltak az ellenfél öltözőjében, így már megérte. Viccet félretéve, szerintem erről kellene hogy szóljon a sport, egymás megbecsüléséről még ha szeretne is mindig győzelemmel levonulni mindenki a küzdőtérről. Természetesen volt több szituáció, amikor a meccs hevében durvábban szóltam másokhoz, legyen az a játékvezető, ellenfél játékosa vagy épp egy kiabáló szurkoló. Mégis büszke vagyok arra, hogy soha életemben egyetlen piros lapot sem kaptam, továbbá még a 3 sárgalapos rendszerben sem kellett egy meccset sem kihagynom egyik szezonban sem.

Napjainkban szinte minden hétvégét követően halljuk a negatív eseményeket a megyei bajnokságokból. Sok esetben a játékvezetők úgy belenyúlnak ítéleteikkel a mérkőzésekbe, hogy az erősen befolyásolja az összecsapás végeredményét. Egyre több játékosnak veszik el a kedvüket a sportolástól a döntéseikkel. Több alkalommal voltam szem- és fültanúja téves játékvezetői ítéleteknek, sajnos voltak alkalmak, amikor elszenvedője is. Kijelenthető, hogy a megyei játékvezetés kritikán aluli az elmúlt időszakban.

Hétről hétre történnek országszerte botrányos esetek a megyei labdarúgás bajnokságaiban

Tudom jól, hogy ez egy ördögi kör. Annyi atrocitás éri a sípmestereket az elmúlt években, hogy az értelmesebbek nagy része köszöni, nem kér ebből. Akik maradtak, ők vállalják jobbára szerintem a pénz miatt, hogy hétről hétre akár felképeljék őket, vagy épp szamuráj karddal kergessék az öltöző körül. Nekik ez már lehet megszokott, hiszen jobbára ugyanazokkal a sporikkal történnek ezek időről időre. Ha nekem mint játékosnak van önkritikám és tudom ha rossz vagyok, akkor egy vezetőbírónak miért nincs? Ha hétről hétre negatív kritikát kapnék, lehet már én rég abbahagyom a labdarúgást. Voltak esetek, amikor a játékvezető téves ítéleteit egy szövetségi ellenőr is látta, de a szankció: egy-két hétig nem vezetett és kész. Ez a létszámhiányuk miatt volt gondolom, na de kérem, ez nem megoldás. Homokba dugjuk a fejünket és egyházi módon kezeljük a dolgokat és ha a pap felcsinál valakit, akkor elküldjük olyan helyre, ahol még nem ismerik. Ez a vezetők felelőssége.
Elhiszem, sőt tudom, hogy nem elegendő a létszám a játékvezetőknél, de ettől még lehetne egy rostát csinálni rátermettség alapján. Úgy érzem évek óta, ha olyan sporttársak vezetnék a mérkőzéseket, akiknek felnőtt bajnokságban legalább pár év van a hátuk mögött, ők jobban átéreznék a meccs hevében bekövetkezett szituációkat, jobb döntéseket tudnának hozni. Többnyire ha valakiről tudják a csapatok, hogy játszott több évet labdarúgóként, azoknak a döntését jobban elfogadják vitatott helyzetekben. Ha ilyen játékvezetők lennének a megyei sportpályákon, valószínűsítem, hogy sokkal kevesebb botrányos esetről hallanánk hétről hétre. Ekkor már vonzóbb lenne az értelmes, labdarúgómúlttal rendelkező emberek számára is elvégezni a tanfolyamot, hogy sípot ragadhassanak. Ebben az esetben nem csak olyan fiatalokkal lehetne feltölteni a hiányos játékvezetői keretet, akik csupán a pénzt látják benne az iskolai tanulmányaik mellett.

Tekintély nélkül nem lehet

Meg kell említenem az olyan sípmestereket, akiken érződik a szereplési vágy, továbbá az irányítás – itt én vagyok a főnök, én majd most megmutatom – élvezete. Több alaklommal találkoztam ilyen játékvezetővel, akinek egy hibás döntését követően ha igazán normális hangnembe is szólnak, azonnal sárga lap a szóvá tevő labdarúgó jutalma. Na ezeknek a sporiknak a mérkőzéseire mindig nagy tétben lehetne fogadni a szerencsejátékon, hogy 10 lap minimum lesz az általuk vezényelt derbiken. Ezt szintén ki lehetne küszöbölni, ha lenne játékos múltja, és tudná milyen is annak a bizonyosnak a másik végén lenni. Tudniuk kell, hogy nem szabad tönkretenniük a még sportolni vágyó, amatőr labdarúgók szórakozását. Hiba mindig volt, van és lesz, de nem mindegy milyen szinten befolyásolja az összecsapás végkimenetelét.

Magasabb szinten is hibáznak a játékvezetők

Összefoglalva, az én véleményem szerint, ha egy meghatározott évet le kellene játszania felnőtt labdarúgó bajnokságban egy játékvezetőnek, mielőtt elvégezheti a tanfolyamot és leteszi a vizsgát, akkor ezzel csökkenteni lehetne a negatívan megítélt megyei sípmesterek névsorát. Minden bizonnyal mindig lesz miről beszélni, hiszen olyan nincs, mikor mindkét fél elégedett egy döntéssel, bár ritkán ez is előfordul. Ehhez mi is kellene? Csupán, hogy legyen tekintélye és határozott kiállása egy sporinak, ami csak akkor valósulhat meg, ha már labdarúgó múltját követően már síppal a kezében is tett le valamit a megyei labdarúgás asztalára. Nem bántásképp, de számomra egy olyan fiatal vezetőbíró, akivel soha a pályán nem találkoztam játékos- vagy épp szurkolóként, akiről tudom konkrétan, hogy soha életében nem volt labdarúgó felnőtt szinten, továbbá úgy néz ki mint egy éhező gyerek a menza sorbaállás legvégén, na az ő döntését nehezebben fogadnám én is minden esetben.
Részemről ezt egy jó megoldásnak látom, továbbá nem is kivitelezhetetlen ha a megyei bajnokságok egyre inkább megfogyatkozó létszámát figyelembe vesszük. Kevesebb csapat, kevesebb mérkőzés, kevesebb játékvezető. A megyei vezetőknek el kellene ezen gondolkodni, hogy kicsit szelektáljanak a sok esetben csupán a pénzre hajtó „dolgozóik” között.