Egy sportoló gondolatai...

Egy sportoló gondolatai...

Véleményem a magyar labdarúgásról

2019. november 20. - Laon

Nagyon rossz úton járunk...

A magyar labdarúgó-válogatott kikapott Wales ellen az Eb selejtező utolsó csoportmérkőzésén, így nem jutott ki a kontinensviadalra. Még esélyünk van kiharcolni a részvételt a „pótselejtezőn”, amelyen a Nemzetek Ligájának legjobbjai, továbbá a már kijutottak mögött végzett csapatoknak lesz lehetősége, így ez a mi válogatottunkat is érinti. Sikerülhet? Miért mondják, hogy gyenge a válogatott? Lehet, hogy tényleg nagyon gyengék vagyunk? Mindenki több -féle szemüvegen keresztül látja az okát, ez most csupán az én véleményem…szu.jpg

A magyar szurkolókon sosem múlik

Lehet okoskodni, hogy miért is ilyen gyenge a magyar labdarúgás, de részemről mindenképp az utánpótlás nevelésben látom ennek okát, továbbá abban, hogy a politika és az anyagiasság teljesen bekebelezte a sportágat és minden a pénzről szól.
Régen a labdarúgás, a „szegények” sportja volt, elég volt csupán egy labda amit kergethettek a gyerekek. Így nőttek fel, míg nem iskolai éveik alatt már kiderült, ki tehetséges és ki nem. Ekkor a játékszerrel legjobb barátságot ápolt játékos palántákat leigazolták az egyesületek, ahol plusz képzést kaptak és magas szinten űzhették tovább szeretett sportjukat. Nem gazdagodtak meg ekkor, csupán kicsivel több volt nekik a kollégáiknak, mert ugye mellette többnyire mindegyikük dolgozott. Na ők még nem voltak anno „profik”, mégis világhírnévre tett szert országunk, a válogatottnak és klubcsapatainknak köszönhetően.

f_kt19540523007.jpg

Régen világszerte elismert játékosaink voltak

Napjainkban már az utánpótlás nevelésben is a pénz dominál, hiszen jobbára az akadémiákra azok mehetnek, akiknek a szülei kitudják azt fizetni, nem pedig egy olyan srác, aki lehet szegény családba született, de sokra vihetné és egy kitörési lehetőséget jelentene ez a számára. Állítom, hogy lehet bármilyen jó edző valaki, egy gazdag tehetségtelenből nehezebb jó labdarúgót faragni, mint egy szegény, de tehetséges srácból. Ezt látom az egyik legnagyobb problémának. Lehet tehetséges gyerekeket kellene edzeni jó módszerrel, hogy ne csak a mezt küldjék majd ki a mérkőzésekre ha felnőtt összecsapásokat játszanak.

1.jpeg

Ő lehet tehetséges, csak nincs lehetősége bizonyítani

Na meg a fegyelem, és a sport iránti alázat! Ez nálunk nagyon hiányzik, és jó példa lehet rá a Ferencváros. Az ukrán Rebrov egy nagyon szigorú edző a sajtóba kiszivárogtatott információk szerint, de ezt bizonyítja, hogy elengedték az egyik legtechnikásabb játékosukat Lanzafamet, mikor nem állt be a sorba. Fegyelmezetlen volt, és még ha csapata egyik legjobbjáról is volt szó, a tréner pikk pakk kihagyta pár meccsen. A magyarok ilyet nem tesznek, mert már a gyerekeknél, aki a legjobb vagy a szülei adnak ezt azt a csapatnak, na annak mindent szabad, bármit csinálhat, és sajnos ez az edzők felelőtlensége. Főleg az utánpótlásedzőkön nagyon sok múlik, hogy milyen képzést kap szakmailag és emberileg egy fiatal játékos…

2.jpg

Fiatalon kell a megfelelő képzést megadni az utánpótlás játékosoknak

Merem állítani, hogy abban az esetben, ha bentlakásos államilag finanszírozott sportiskolákban kapnának megfelelő képzést a „tehetséges”, korábban felfedezett gyerekek, akkor nevelhetnénk ki olyan játékosokat, akik később vezéregyéniségei lehetnének országunk labdarúgásának. Lehet pár teljesen feleslegesen felépített vidéki stadion árából, 10-20 évi költségvetése meglehetett volna egy ilyen intézménynek, és 2030-40 között már ütőképes válogatottunk lehetne újra, amely méltó régi nagy híréhez.

szurkolok_1.jpg

Jó lenne újra a legjobbak közt szurkolni a válogatottnak

Ez csupán az én véleményem és elképzelésem, de az tény, hogy nagyon rossz úton járunk és nem attól lesz jobb a focink, ha stadionokat építünk. A körülmények sokkal jobbak mint sok más országban, már csak profi és magas szintű labdarúgók kellenének, akik színvonallal tudják megtölteni a sportarénákat, és a legjobbak közt bizonyítanak évről évre...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laonvelemenye.blog.hu/api/trackback/id/tr5115315732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.11.20. 20:27:16

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Dehogy ízlelgetem a hülyeségeidet. A magyar foci egy kalap szar.

2019.11.20. 20:28:28

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nekem saját gondolataim vannak. Neked ilyenek nem lesznek mert nincs agyad, nem is volt.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.20. 20:29:42

@ÉE: Ehhez képest Végh Antal a Gyógyít6atlan c. könyvében pontosan ugyanarról beszél,amiről te-1986-ban..

2019.11.20. 20:29:57

@Veszéjben a lyogállamiság !:

"magyar válogatott megnyerte a csoportját."

És akkor most melyik stadionba szarjak?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.20. 20:34:48

@Pár dollárral többért: Tehát egy kalap szar csapat képes volt megynyerni a csoportját az EB-n,miután oda-vissza elpicsázta a Bundesliga és Premiership játékosokkal alaposan megtűzdelt Norvég válogatottat.?És nekem nincsenek önálló gondolataim..Vicces,ahogy vergődsz..:))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.20. 20:37:32

@Pár dollárral többért: Látom ezen a csoportgyőzelmen nagyon felhúztad magad..De tudod a tények makacs dolgok..:)

ÉE 2019.11.20. 20:38:25

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ezt mondtam, ez kb. a 70-es években kezdődött, akkor kezdtek egzisztenciálisan markáns különbségek nyíltan kialakulni a magyar társadalomban. .

2019.11.20. 20:40:18

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nálam egy kiszenvedett EB csoportgyőzelem nem eredmény. A 16 között jött is a hatalmas pofon a belgáktól. Megmutatkozott az erőnléti, technikai és tudásbéli különbség.
Az EB-n a 4 meccs közül a belgák elleni meccs mutatta meg a realitást.

devadel 2019.11.20. 21:08:39

komolyan vicces, amikor úgy beszéltek a labdarúgásról, mintha lenne labdarúgásunk, ami elemezhető lenne hogy miért rossz. felnőtt értelmes emberek bedőlnek egy kirakatnak, amit a nagyüzemi méretű lopás és pénzmosás elé raknak. amit itt ti labdarúgásnak neveztek, az nem rossz, hanem jó, mert betölti a funkcióját, ami nem az hogy focimeccseket nyerjen, hanem hogy eltakarja a ner egyik legnagyobb gazemberségét.

ÉE 2019.11.20. 21:13:40

@Pár dollárral többért: Nem értek egyet. Az EB-re való kijutás, a pótselejtezős sikerrel, és az EB szereplés egy kifutott eredmény volt, de egy vitathatatlan siker. Nem volt kiszenvedett eredmény, megszolgált siker volt, de sajnos csak abban az időintervallumban, mert a körülmények szerencsés együtt állása, és nem az alapok hozták meg. A belga tipikusan az a meccs volt, amikor az azóta világ elitté lett, akkor nagy jövő előtt álló belgáknak pont az ilyen alakuló csapatok hullámzásából a hullám teteje jutott azon a meccsen, mi viszont pont leeresztettünk. Relatíve peches meccs volt. Ha a belgák a walesiek elleni formát hozzák ellenünk, mi pedig tartunk még egy meccset, akkor mi mentünk volna tovább. Természetesen a leeresztésünk oka az alapok voltak, elfogyott az addig segítő nagy adag szerencse, és lehet bármennyi akkor beletett munka, mert volt, abba a csapatba akkor, addig soha nem látott profizmussal lett bele téve addig soha nem látott mennyiségű munka, de pont az ilyen leeresztés ellen kellett volna ehhez a magyar labdarúgásban nem létező alapok megléte. Bár szerintem akkor, abban a másfél órában az a belga brigád mindenképp elvert volna, nekik akkor jött ki a lépés. Wales ellen meg nem. Ami ehhez az akkori sikerhez vezetett: DÁRDAI. Az, Dárdait Storck váltotta. Egy generáció pont egybe volt akkor, fizikálisan még épp használható, fejben már érett, komoly, volt nemzetközi rutin is, többnek relatíve, magyar viszonylatban sikeres. Volt olyan meghatározó egyéniség aki megtestesítette a klasszikus játékost. Gera. Király Gabi léte. Fiola, Dzsudzsák, Elek, Szalai még volt (bár Szalai még van, de a többi...) Storck talált arra az időszakra egy Kleinheislert ("magyar" edző soha nem találta volna meg.). Egy kivételesen jól sikerült (gondoljunk csak a sokkal jobb 86-os válogatott elcseszett felkészülésére pl.) felkészülés amellyel mindenki felnőtt a feladathoz. Egy ideális csoport, amiben ideálisan volt kisorsolva a mérkőzések sorrendje. Ha nincs Dárdai, ha nem Storck váltja, ha nem akkor jönnek (mondjuk most) semmi nincs. De a sport 1% iszonyatos mennyiségű munka, tudás, és 99% szerencse, és nekünk most mind a 99% megvolt 16-ban. De azt az 1%-ot is megtöltöttük maximálisan. És két az elődökhöz képest kivételes szakember került oda. (Várhidikkel, Bozsikokkal, Csankokkal a büdös életben nem jött volna össze, és most Pinyőt ne is említsem.. :D ) A siker pedig vitathatatlan, az eredmény magáért beszélt, ezt nem lehet elvitatni.

Kánikula 2019.11.20. 21:19:29

@Veszéjben a lyogállamiság !: Na látod ez a probléma! Van egy politikai törekvés, aminek te (is) kritika nélkül felszopsz.
A puskás akadémia csapatát öreg légiósok adják ki, vagy a Veszprém kézi csapata a világ elitjében van és legutóbb nem volt magyar a pályán még az edző is külföldi!
A világ egyik legjobb kézi játékosát leigazolja egy no-name magyar csapat csúcsfizetésért mer' a TAO-ból fussa.

A légiósból nem lesz magyar élsport a rájuk elszart adóforintokbók a légiósnak nagyobb autója meg nagyobb háza lesz max.klasszis magyar válogatott nem!

Ha már az EB-t hozod akkor ugye az oda a magyar csapatot kijuttató Dárdai szakmai javaslatait miért söpörték le az asztalról?

Csányi stratégiai tervei: 2016-tól minden világversenyre kijutni a válogatottal, 2015-től két azaz két magyar csapat nemzetközi szinten jusson BL vagy EL csoportkörbe.

Gondolom ezeket számonkérni a ráköltött pénz és energia ismeretében régi lipsi szokás..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.20. 21:46:46

@Veszéjben a lyogállamiság !: Te Cycmennek is letérdepeltél egy staubért, panaszkodott is hogy fájt neki, mert remegett a Parkinson kóros pofád közben.

Fülig José 2019.11.20. 23:15:40

@Veszéjben a lyogállamiság !: oda is fojnak milliárdok...? te istenbarma, te...

Alick 2019.11.21. 00:02:14

Ezek a múltban gyökerező elvárások... '72-ben Hofi szétfikázta a válogatottat a nehézkes felkészülés miatt, pedig még abban az évben EB 4. és olimpia 2. helyezés jött össze.
Most egy kis ország kis tehetségű válogatottja próbálkozik az erős nemzetközi mezőnyben... ez van.

ÉE 2019.11.21. 01:06:37

@Alick: Ez nem igaz. Uruguay sokkal szegényebb, kisebb, kevesebben vannak, még is ugyan ott van a fociban ahol 10-30-100 éve. És akkor vegyük a horvátokat, szlovákokat akik 20 éve nem is voltak, az egyikben 15 éve még egymást lőtték az emberek. És akkor nézzünk olyanokat akiknek nulla futball kultúrája van, múltja annyi sem, mint Izland? Ez a kicsi, szegény jó duma Csányiéktól, meg a többi lózung, a merítés, kevés a csapat, mit tom én.. mondj ilyeneket mindre van több cáfolat. Az az igazság nagyjából mindenki ott van a fociban ahol mindig is volt, klub, és válogatott szinten is, csak mi nem. Az osztrákoknak volt egy hasonló mélyrepülése de az kb. 20 évig tartott.és nem tart lassan 40 éve mint a mienk. Úgy kilátás nincs változzon. Nem, itt nálunk valami olyan defekt van 50 éve, 69 óta, mert kellett tíz év ennek látszatja legyen, ami máshol nincs. Természetesen Puskásék teljesítménye nem várható el, de egy középmezőny kötelező stabilan, Európa első 20 csapata között ott kell lenni mindig. Ne vazze egy finnek?

chrisred 2019.11.21. 04:29:37

@ÉE: Az EB kijutásunk pont azt igazolta, hogy mennyire reménytelen a hazai futball. Hiszen elég volt egy maroknyi ember, aki ki tudott szakadni ebből a közegből, és máris eredményt ért el. Ott volt elsőnek Dárdai és Király, akik a kilencvenes években hagyták el a magyar focit. Majd az a generáció, akik az uniós csatlakozás miatt megszűnt korlátozásoknak köszönhetően igazolhattak külföldre, és ezzel megmentették a karrierjüket (Gera, Juhász, Dzsudzsák). Végül pedig azok, akik a nyugati klubok akadémiáján nevelkedhettek (Szalai, Németh, Kádár, Stieber stb.). De ez a folyamat 2010-től leállt, amikor kezdték önteni a pénzt a magyar fociba, és már láthatò, mennyire reménytelenek azok a generációk, akik az EB sikert elérő korosztályokat követik.

Fidesz bérszámfejtés 2019.11.21. 05:10:42

@chrisred: Nem leszünk gyarmat! A focink nem függhet Brüsszeltől!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.21. 05:22:04

@Pár dollárral többért:

A világon van kb. 210 nemzeti focicsapat (számuk több az országok számánál), nagy részük teljesen amatőr szint, esélytelen.

Szóval a magyar csapat nem rossz. Nyilván ha a legjobbakhoz hasonlítpd, akkor rossz csapat.

2019.11.21. 06:55:20

@MAXVAL bircaman közíró: Te Birka ! Ha a "sorosgyurkó pénzén kikupálódott"--semmihez sem értő, de mindenbe belehablatyoló bolgár vagy--talán nem kellene baromságokat irkálni.
Ezek a falábú, libakergetőnek is pocsék, nagyképű és ingyenélő " örökös tehetségeknek " , a " hősies "teljesitményük után kellene megélniük, bizony csak a hajléktalanok számát növelnék.
Az pedig hogy az adófizetők pénzéből--orsós és lakájai--stadiont épitenek az nem baj. Sokkal több kellene, még belőle, hiszen a hizott kacsa és libamáj, most kelendő a világpiacon. Egy kevéske pénzért, talán a fiuk alkalmasak arra hogy őrizzék a stadionokban a libákat és a kacsákat.Arra talán még jók. De az sem biztos.

БУММЕР 2019.11.21. 08:30:26

@MAXVAL bircaman közíró:

Aham...csak normàlis orszàgban nem ez a prioritàs (persze ahol nem a kenyeret és cirkuszt a népnek filozofia megy)...eléggé fosputtony Mo ha rendszeresen jàrsz külföldre...és egy tràgyadomb ha évente 1-2x mész haza...rohadtul sok dolog le van pukkanva, de kegyetlenül...

Szoval ez a duma, annyira közhelyes, hogy egy tüntetésen, biztos nyakon b@sznak egy zàszloruddal érte....

Azzal pedig tényleg tele az összes f&)ç%m, hogy mindig magyaràzzàk az eredménytelenséget...a sorozatos kudarcért kirugàs jär, ott ahol verseny van...de itt nincs...olyanok mint a kislànyok, sirnak, rinak...ez a dzsuzsàk gyerek is vonulna vissza ahelyett, h ég mint a rongy...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 08:35:24

A probléma összetettebb. Rossi egy b kategóriás edző valahol az nbI közepének színvonalán. Csányi egy idióta pénzmágnás, akinek annyi köze van a focihoz mint a szomszédom macskájának. Orbán egy megalomániás pszichopata c kategóriás ólábú törpe focista, tolvaj hazudós álügyvéd, aki csak a politikai szarkavaráshoz ért. A probléma a férjétől bűzlik, mint a rothadó ganéj, a focisták semmiheznemértő rohangászása pedig ezeknek a következménye.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.21. 08:38:48

@jános515:

Ez van, a kormány dönt az adók elköltéséről, nem Soros gazdád. Törődj bele.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 08:43:40

@БУММЕР: No ez a dzsudzsak az ország szégyene, a Fidesz selejtes kihányt mellékterméke, a lerohasztott magyar pénzéhes semmirekellők ékes mintapéldája. Valahol dzsudzsákon lehet példát statuálni milyen is a Fideszes Kárpát ganéjgödör sztárja. A pénzt mindennél fontosabbnak tartja, a karrierjét a pénznek alárendelve, alakította sorsát, aki pályafutása során mindig azt kereste hol lehet a legtöbb pénzt keresni a legkevesebb erőfeszítés árán. A többi focista és az egész fideszes ganéjhad is valahol ezt a mintát követi.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 08:43:41

@БУММЕР: No ez a dzsudzsak az ország szégyene, a Fidesz selejtes kihányt mellékterméke, a lerohasztott magyar pénzéhes semmirekellők ékes mintapéldája. Valahol dzsudzsákon lehet példát statuálni milyen is a Fideszes Kárpát ganéjgödör sztárja. A pénzt mindennél fontosabbnak tartja, a karrierjét a pénznek alárendelve, alakította sorsát, aki pályafutása során mindig azt kereste hol lehet a legtöbb pénzt keresni a legkevesebb erőfeszítés árán. A többi focista és az egész fideszes ganéjhad is valahol ezt a mintát követi.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.11.21. 09:52:48

A ballibek 2010-ben a csőd szélén táncoló magyar labdarúgást hagytak hátra amit csak IMF hitellel tudtak életben tartani. Orbán Viktor innen a szakadék széléről rántotta vissza a magyar labdarúgást amelyik úgy járhatott volna mint Görögország. Az IMF-et elzavarta helyette hazai pénzből, magánynyugdíjvagyonnal és TAO-val finanszírozta tovább a labdarúgást így sikerült elkerülni hogy a magyar foci IMF gyarmat legyen és csak megszorítson, ahelyett hogy stadionokat épít. Mára sikerült bizonyítania Orbán Viktornak, hogy mennyire igaza volt amikor évi 120 stadiont épít!

Welsz csak 2:0-ra verte a remekül játszó magyar csapatot. Itt már látsztott, hogy mennyi fejlődést sikerült elérni az elmúlt évek 400 stadionjával, hiszen ezek nélkül Welsz minimum 6:0-ra nyert volna, ez is volt a várt eredmény. De hála Orbán Viktor stadionjainak, a magyar csapat rengeteget fejlődött, meglepte a világot és csak 2:0-ra kaptunk ki. Támogassa Orbán Viktort midnenki hogy meg tudja építeni 2020-ig az újabb 300 stadiont és akkor a döntetlen is benne lesz a pakliban Welsz ellen!

SOHA TÖBBET LIBERÁLIS BALLIB KORMÁNYT AMELYIK STADIONOK HELYETT KÓRHÁZAKAT ÉPÍTENE!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.21. 10:11:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mondom, hogy anyáddal keversz össze folyton.. Vehetnél már neki egy új otthonkát, ez a mostani mindenféle gyanús foltokkal van tele..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.21. 10:14:49

@...elmúlik...: Vajon a 2016-os magyar EB csoportgyőzelem idején is ugyanezt mondtad a magyarokról, mint most a finnekről?
Értem, hogy most örülsz a walesi magyar vereségnek, de azt hogyan dolgozod fel, hogy se a szerbek, se románok, és a fő kedvenc szlovákok sem jutottak ki az EB-re a selejtezőcsoportból?:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.21. 10:16:43

@Pár dollárral többért: "Nálam egy kiszenvedett EB csoportgyőzelem nem eredmény" Kivéve hogyha mondjuk a szlovákok érték volna el, na akkor lobogtatnád ezerrel.(Ehelyett csoport utolsóként kullogtak haza három éve..:)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 10:35:53

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ne mutogass másra a ganéj gecid példáját követve, aki még 10 év dúlás után is Gyurcsányozik. A vérvörös híg fost érdekli ki hova jutott huszadannyi állami pénzből. Az említett országok annyi pénzből, amennyit az ólábú geci és tolvajbandája elloptak, minimum világbajnokok lennének.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 10:35:53

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ne mutogass másra a ganéj gecid példáját követve, aki még 10 év dúlás után is Gyurcsányozik. A vérvörös híg fost érdekli ki hova jutott huszadannyi állami pénzből. Az említett országok annyi pénzből, amennyit az ólábú geci és tolvajbandája elloptak, minimum világbajnokok lennének.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 10:48:08

@Veszéjben a lyogállamiság !: És egyáltalán nem örülünk a vereségnek, kifejezetten a felelősök(Csányi, Orbán és a többi tolvaj) lemondását, és az elszámoltatásukat követeljük. Milyen focistákat nevelnek ezek a semmirekellők? Nem stadiont kell építeni, puskás például karalábéval tanult meg dekázni és a saras grundon cselezni, mégis nagy focista lett. A stadionok építése pusztán csak a fideszganéjok állami pénzek sikkasztását szolgálja semmi több. Hogy ki fogja ezeket a betonmonstrumokat a jövőben kezelni, fenntartani, az a jövő kérdése. Reméljük lölöke, Deutsch tompika meg a csuti geci a saját vagyonából, oszt ha nem képesek rá, akkor az egészet a nyakukba akasztani.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 10:48:08

@Veszéjben a lyogállamiság !: És egyáltalán nem örülünk a vereségnek, kifejezetten a felelősök(Csányi, Orbán és a többi tolvaj) lemondását, és az elszámoltatásukat követeljük. Milyen focistákat nevelnek ezek a semmirekellők? Nem stadiont kell építeni, puskás például karalábéval tanult meg dekázni és a saras grundon cselezni, mégis nagy focista lett. A stadionok építése pusztán csak a fideszganéjok állami pénzek sikkasztását szolgálja semmi több. Hogy ki fogja ezeket a betonmonstrumokat a jövőben kezelni, fenntartani, az a jövő kérdése. Reméljük lölöke, Deutsch tompika meg a csuti geci a saját vagyonából, oszt ha nem képesek rá, akkor az egészet a nyakukba akasztani.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 10:55:49

@Veszéjben a lyogállamiság !: Az eb csoportgyőzelem szép volt, igaz belerondított az eb legnagyobb veresége a belgáktól. Utána viszont a fideszganéjok hogy köszönték meg a sikerkapitánynak az akkori sikert? Páros lábbal baszták ki a kapitányi tisztségből és hoztak helyette egy örökvesztes belga nyugdíjas trottyot majd egy kopasz nb1-es középszintű olasz kopaszt. No ennyit Csányi és a csuti ólábú tizedrangú focista és huszadrangú politikus vezetői zsenialitásáról.

N. Barbie 2019.11.21. 11:16:15

@Pár dollárral többért: "Né mán..! A románok ,szerbek,szlovákok sem jutottak ki..Ott is a zorbány? :) "

Es ezekben az orszagokban is ezermilliardnyi kozpenzt toltak bele magan vallakozasok stadionjaiba es zsebebe? Ja, nem. Masreszt most eppen nem jutottak ki de az elmult 10 evben igen. Meg mas kornyezo orszagok is, ahol szinten nem az adofizetok penzet egetik erre. Na ez a problema, de ugysem erted.

Vered itt a melled, hogy ennyi kozpenz utan vert izzadva kijutottunk az EB-re 2016-ban. Ez eredmeny?
Ennyi penz utan tudod mi lenne a minimum szint? Az, hogy lazan, megeroltetes nelkul, tobb gollal verunk minden nalunk alacsonyabban rangsorolt ellenfelet (nem pedig imadkozni kell erte, mint most), nagy szazalekban (mondjuk minimum 90%) verjuk a helyezesben kornyekunkon levoket es mar neha neha elkapunk egy komolyabb csapatot is. Na itt kene tartani ennyi penzbol.

Ezzel szemben mi a valosag? Az, hogy rendszeres idonkent megalazo veresegeket kapunk felprofi halasz meg autoszerelo csapatoktol. Vagy hogy az elmult 10 evben ugy 50 milliard kozpenzt elherdalo, a valogatottba jatekosokat adni hivatott es azert letrehozott felcsuti "akademia" 10 ev alatt annyit ert el, hogy adott 1 nulla focistat a valogatottnak, aki eddig talan 2-szer jatszott. Senkit nem tudtak kinevelni, aki akar itthon, akar kulfoldon torne egyre feljebb. Ezzel szemben szamtalan kornyezo orszagbeli akademia ontja a topligakba a jatekosokat, kozpenz felhasznalasa nelkul.

De mit is varunk, mibol, honnan lenne fejlodes, mikor egyik megalazo vereseg utan se allt fel egy begyepesedett MLSZ vezeto se (elukon a vikihaver, nem mellesleg bankszovetseg elnok, eletebe nem focizo csanyival), mindig el volt intezve egy kapitany cserevel, mert attol biztos tobb valamirevalo focistaja lesz a kovetkezonek, ja, nem.

Semmilyen rendszerszintu atalakitas nem volt, mert ahhoz eloszor is tavoznia kene a kenyelmes semmittevesben nagyon jol meglevo teljes focivezetesnek.
Amit penzert meg lehet venni a focihoz, az mar megvan regen. Innentol kene jonnie a szakertelemnek, az uj alapokra helyezesnek, de arra nem hajlandoak az MLSZ es fidesz oregurak.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 11:29:42

@N. Barbie: A közpénzzel az a baj egy elbutított országban, hogy nincs gazdája. Felelőtlenül elbasszák, vagy a seggnyalók ellopják. Ameddig a választópolgárok leszarják mi történik a befizetett adójukkal addig marad ez a mostani tolvaj banda. Hogy ne jöjjön helyettük egy másik tolvajbandája, akkor pedig a bukásuk után el kell őket számoltatni, amit politikusként szereztek vagyonuktól pedig meg kell őket fosztani és az összeset börtönbe baszni. No majd akkor talán elmegy a kedve az csuti gecihez hasonlatos tolvaj férgeknek a kedve a hasonló cselekedetektől. De addig amíg ez nem történik meg, maradnak ezek és tovább lopnak.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 11:29:42

@N. Barbie: A közpénzzel az a baj egy elbutított országban, hogy nincs gazdája. Felelőtlenül elbasszák, vagy a seggnyalók ellopják. Ameddig a választópolgárok leszarják mi történik a befizetett adójukkal addig marad ez a mostani tolvaj banda. Hogy ne jöjjön helyettük egy másik tolvajbandája, akkor pedig a bukásuk után el kell őket számoltatni, amit politikusként szereztek vagyonuktól pedig meg kell őket fosztani és az összeset börtönbe baszni. No majd akkor talán elmegy a kedve az csuti gecihez hasonlatos tolvaj férgeknek a kedve a hasonló cselekedetektől. De addig amíg ez nem történik meg, maradnak ezek és tovább lopnak.

Venesz 2019.11.21. 11:55:49

@MAXVAL bircaman közíró: Te vagy a Móricka, akinek mindenről csak az jut eszébe.

exterminador 2019.11.21. 12:01:16

@Veszéjben a lyogállamiság !: aztán meg kikaptunk Andorrától. Micsoda sikerek!
Én azóta ezt a válogatottat nem becsülöm semmire. Andorrától, a rohadt életbe! Nem sül le mindenkinek a bőr a képéről, aki ebben benne volt?

exterminador 2019.11.21. 12:03:38

@Venesz: te sem tudod ezek szerint, ezért mondom, hogy ez a szerencsétlen birca saját maga által is elismerten súlyos mentális problémákkal küzd. Ezért nem reagálok a hülyeségeire. Egyszerűen nem méltó egy beteg elme kényszerképzeteivel foglalkozni. Mindenki másnak is ezt ajánlom.

nemecsekerno_007 2019.11.21. 12:51:13

Most már normális szintü az infrastruktúra, megy a pénz a fociba régóta. Most már át kéne állni eredményorientált rendszerre. Minden meg lenne hozzá, csak rá kéne kényszeríteni a rendszerben lévö embereket, hogy alkalmazzák.

Venesz 2019.11.21. 13:29:56

@exterminador: De tudom, hogy ez a pali gyerekkorában komp akart lenni, de most már mindenki tudja, hogy nem komplett.

Laon 2019.11.21. 13:53:14

Úgy érzem, sokak hasonlóan látják a problémát mint ÉN, aminek nagyon örülök, továbbá értékes gondolatokat tettetek még hozzá amiért hálás vagyok. Sajnos a magyar labdarúgás vezetői nem így látják, vagy legalábbis nem érdekük változtatni... Azért bízzunk benne, hogy egyszer még lesz normális labdarúgó válogatottunk, akiknek őszintén tudunk szorítani minden mérkőzésen, és ki lesz használva majd egyszer, a pillanatnyilag feleslegesen épített stadion... Minden jót kívánok Nektek!

PonDrow 2019.11.21. 14:26:26

Miért gyenge a magyar futball? Ugyanazért, ammiért pl. a MÁV is kritikán alul teljesít, hiába öntik abba is az adófizetők pénzét.
Mert nincs teljesítményelvárás, felelősségrevonás. Még hibát se ismernek be. :) Ennyi.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 17:55:56

@exterminador: Kikaptak andorrától egy tétnélküli meccsen tartalékosokkal. És? De csoportelsők lettek az Eb-n, ami sokkal fontosabb. A kretén fideszpondrók azért csak kirúgták storckot a sikerei ellenére is, ahogy egervárival is azt tették, pedig az utánuk következők még náluk is szarabbak voltak. Lecserélték a jót szarrá. Ennyit tudnak. Mire a kapitány képbe kerül és elkezd érdemi munkát végezni, addigra kibasszák. Felelősségteljes vezetés a kretén csányitól az ólábú csuti törpéig.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.11.21. 17:55:56

@exterminador: Kikaptak andorrától egy tétnélküli meccsen tartalékosokkal. És? De csoportelsők lettek az Eb-n, ami sokkal fontosabb. A kretén fideszpondrók azért csak kirúgták storckot a sikerei ellenére is, ahogy egervárival is azt tették, pedig az utánuk következők még náluk is szarabbak voltak. Lecserélték a jót szarrá. Ennyit tudnak. Mire a kapitány képbe kerül és elkezd érdemi munkát végezni, addigra kibasszák. Felelősségteljes vezetés a kretén csányitól az ólábú csuti törpéig.

2019.11.21. 18:56:21

@N. Barbie:

Teljesen egyetértek veled. Az amire reagáltál, azt már én is idéztem egy orbán seggét fényesre nyaló félcédulástól, ha elejétől elolvasod a kommenteket akkor már érteni fogod. ;)

2019.11.21. 18:59:33

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Logikailag ez, hogy jött össze neked? Nem vagyok sem szlovák, sem román, sem ukrán. Tudod magyar vagyok és nem olyan magyarul nem beszélő ukrán akit a fidesz beimportál az országba szavazni.

2019.11.21. 19:05:16

@MAXVAL bircaman közíró:

A magyar foci rossz. Aki az ellenkezőjét mondja és bizonygatja az védi a mundér becsületét. Viszont ez önámításnak, önbecsapásnak felel meg és mivel semmiféle kritikát nem fogalmaz meg ezen teljesítmény alapján, úgy a magyar foci még több évtizedig lesz a béka segge alatt.
Azok az emberek akik azt állítják, hogy a magyar foci nem rossz, azok ezt több okból állíthatják ezt.
Az egyik a nem létező magyar football szakmában keresik a kenyerüket. A másik ok, hogy orbán fekáliáját fogyasztják késsel és villával, szopnak, nyalnak, gombot varrnak.

2019.11.21. 19:10:38

@MAXVAL bircaman közíró:

Ha nem vagy fociszakértő és nem tudsz hozzászólni, akkor miért kommentelsz ide?
Elolvastad-e címet?
A cikket is olvastad?
Miért véded a védhetetlent?
Gondolom kötelességből kommentelsz, megkaptad az ukázt, aztán írod a propagandát amit a fejedbe töltenek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.21. 21:29:55

@Pár dollárral többért:

A magyar foci kb, másodosztályú világszinten, de nem ötödosztályú.

ÉE 2019.11.21. 23:08:21

@chrisred: Maximálisan egyet értek.

ÉE 2019.11.21. 23:15:24

@Pár dollárral többért: Én leírtam hogyan látom a 16-os szereplést. Szerintem egyébként sokban egyről beszélünk, csak másképp. Egyben nem, az akkori játékos anyag nagyon más volt mint a mostani, tán Szoboszlai kivétel, de nála komoly mentális problémákat látok (túl egoista, nárcisztikus, messze van a száraz, alázatos, fegyelmezett profitól, és ehhez viszont nincs kivételes képessége ), a még most is szereplők helyzetét is beleértve, tán Szalai kivétel. De ezt nem rég Dárdai is elmondta. Aki most kapitány, az sokkal nehezebb helyzetben van az anyag szempontjából.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.22. 09:51:39

@exterminador: Jellemző, ez EB csoportgyőzelem, és az andorrai vereség közül szted az utóbbi a lényegesebb. Tipikus lipschi tempó..Figyu, az megvan, hogy a 60 milliós Anglia kikapott a 200 ezres Izlandtól

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.22. 09:52:55

@...elmúlik...: De legutóbb sikerült. Ezt hogy dolgoztad fel?Gondolom mocskolódtál eleget te is a norvég meccsek előtt. Aztán bekussoltál egy időre..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.22. 09:54:06

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Mi van beakadt a lemezjátszó hülye gyerek..? Miért írsz le mindent kétszer te barom? :))

exterminador 2019.11.22. 15:21:58

@Veszéjben a lyogállamiság !: akkor most nézd meg, hányadik helyen van a világranglistán Andorra, és hányadikon Izland.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.22. 18:41:34

@exterminador: Egy meccs.. Emlékszel, amikor Koplárovics góljával a Zalaegerszeg megverte a Manchester Unitedet?
Ez egy ilyen magyar betegség, hogy dédelgetjük a vereségeinket.Leszarod, hogy csoportelsők lettünk a francia EB-n, mert Andorra, nemzethalál brrrr..Időnként bizony a jóval esélytelenebb nyer, ebből élnek a fogadóirodák..

chrisred 2019.11.23. 07:15:46

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem hinném, hogy jóval esélytelenebbek lettünk volna, mint Izland vagy Ausztria, három outsidernek tekinthető csapat jött össze egy csoportban. Andorra viszont egy amatőrökből álló csapat volt, ebben az évtizedben összesen egy tétmeccset tudott megnyerni ezen kívül, és a Nemzetek Ligája legalsó szintjén is utolsó lett.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.23. 10:43:48

@chrisred:Hát láthatóan nem igazán vagy képben foci témában. Ausztria -akárcsak korábban Norvégia- elég sok csúcsligás játékossal rendelkezett. Az osztrák "tarka válogatott" bizony az EB titkos esélyesének volt kikiáltva, és saját selejtezőcsoportját is megnyerte.Izland pedig a hollandokat és a törököket megelőzve jutott ki saját selejtezőcsoportjából. Voltak olyan hangok, hogy a magyar válogatottól a pontszerzés is szép teljesítmény lenne a francia EB-n..

chrisred 2019.11.24. 06:11:28

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ki játszott abból a norvég csapatból topbajnokságban? Emlékeim szerint az egyetlen reményük a 17 éves Odegaard volt. Ausztria tényleg jól szerepelt a selejtező csoportjában, de az olyan csoport is volt. Jellemző, hogy a másik két kijutó is győzelem nélkül lett utolsó a csoportjában. Izland selejtező csoportjában betliztek az esélyesek, de ettől még senki sem számított tőlük ilyen teljesítményre. Azt a csoportot megnyerő Csehország sem vitte semmire. A csoport sorsolása után általános vélemény volt, hogy ennél kedvezőbb ellenfeleket nem húzhattak volna nekünk.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.24. 20:03:03

@...elmúlik...: Te viszont egy ritka nagy BALfasz..És ez sajna nem múlik el kedves "elmúlik"..;)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.24. 20:24:35

@chrisred: Norwich, Hull ,Ingolstadt, Hertha.. Ezek Premiership, illetve Bundesliga klubok..

"Ausztria tényleg jól szerepelt a selejtező csoportjában, de az olyan csoport is volt. "

Milyen, te nagy futball szakértő..?:))

" Izland selejtező csoportjában betliztek az esélyesek"

Izland a francia EB-n elverte az angolokat , csak szólok..:)

" A csoport sorsolása után általános vélemény volt, hogy ennél kedvezőbb ellenfeleket nem húzhattak volna nekünk. "

Aha, tényleg..csak a későbbi Európa -bajnok Portugáliával voltunk egy csoportban..:)

chrisred 2019.11.25. 05:48:32

@Veszéjben a lyogállamiság !: A Hull mikor? Ez nálad az "elég sok"? pár játékos, akik közül egy játszott rendszeresen a Bundesligában, nagyjából, mint nálunk Szalai?

"Milyen, te nagy futball szakértő..?:))"

Leírtam a következő mondatban, de odáig nem terjedt a figyelmed.

"Izland a francia EB-n elverte az angolokat , csak szólok..:)"

Döntsd el, hogy az előzetes esélyekről írsz vagy a szereplésről. Hogy lehetett volna bekalkulálni a csoportok sorsolásánál az esélylatolgatásba, hogy Izland majd az EB egyenes kieséses szakaszában legyőzi Angliát?

"Aha, tényleg..csak a későbbi Európa -bajnok Portugáliával voltunk egy csoportban..:)"

Felhívom a nagy futballszakértői figyelmedet, hogy a csoportban a második, sőt, nagy eséllyel a harmadik hely is továbbjutást ért. Szóval a továbbjutáshoz lényegében egy csapatot elég volt megelőzni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.25. 12:03:39

@chrisred: !4 Bundesliga és premiership csapatot soroltam fel az akkori norvég válogatott kapcsán .A magyarokkal kapcsolatban hányat tudsz? És egyébként is nem arról ment a szöveg akkoriban, hogy a norvég bajnokság kőkemény a fos magyarhoz képest, hisz ott nem Zorbány..:)Az a norvég válogatott egyébként egyetlen ponttal maradt le a második helyről az olasz- horvát selejtezőcsoportban.Ezerrel ment az előzetes kéjelgés a várható magyar zakó kapcsán ,aztán jött a pofára esés. Különösen élveztem, hogy migránsokkal alaposan megtűzdelt norvég válogatottat sikerült kétszer elpicsázni, aztán hasonlóan történt az osztrák "tarka" válogatottal is..:)

" Jellemző, hogy a másik két kijutó is győzelem nélkül lett utolsó a csoportjában. "

Vagyis akkor tehát a svédeknél, és az oroszoknál is jobbak voltunk ezen az EB-n..Hmm nem is olyan rossz ez a magyar foci..;)

"Döntsd el, hogy az előzetes esélyekről írsz vagy a szereplésről"

Tény, hogy az az Izlandi válogatott, amellyel döntetlent játszottunk, a továbbiak során elverte az angolokat. Ennyit arról, hogy mennyire voltak erősek..

"Szóval a továbbjutáshoz lényegében egy csapatot elég volt megelőzni. "

Ettől még a magyar válogatott megnyerte azt a csoportot, amelyben a későbbi Európa-bajnok is szerepelt.

A tények makacs dolgok..:)

chrisred 2019.11.26. 05:40:46

@Veszéjben a lyogállamiság !: "4 Bundesliga és premiership csapatot soroltam fel az akkori norvég válogatott kapcsán.'

Amiből három volt első osztályú a pótselejtező idején. De ha ez nem számít, akkor a magyarokkal kapcsolatban tessék: Hertha, Crystal Palace, West Ham, Aston Villa, Bayer Leverkusen, Newcastle, West Bromwich, Fulham, Watford, Zaragoza.

"Tény, hogy az az Izlandi válogatott, amellyel döntetlent játszottunk, a továbbiak során elverte az angolokat. Ennyit arról, hogy mennyire voltak erősek.."

De nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy mennyire volt erős a csoport. Az angolok nyilvánvalóan szívesebben játszottak volna ellenünk a nyolcaddöntőben, főleg így utólag visszagondolva.

"Ettől még a magyar válogatott megnyerte azt a csoportot, amelyben a későbbi Európa-bajnok is szerepelt."

És? Ha mondjuk kiejtettük volna a portugálokat, akkor tényleg elmondható lenne, hogy kitoltunk velünk. De egy döntetlen lett, amit mindkét csapat a pályán álldogálva őrzött az utolsó tíz percben.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.26. 19:00:33

@chrisred: Ok, a Hull abban az egy évben lehet, hogy nem volt az, mindenesetre a játékuk elég jó volt, hogy ismét feljussanak. Viszont ott van még a Nürnberg, amit nem írtam..

"De nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy mennyire volt erős a csoport."

Te Izlandot azzal intézted el, hogy selejtezőcsoportjában más csapatok "betliztek". Hát az angolok ellen bizony megmutatták, hogy komoly játékerőt képviselnek..

"De egy döntetlen lett, amit mindkét csapat a pályán álldogálva őrzött az utolsó tíz percben. "

Hát nem igazán..Kádárnak volt egy elég durva kapufája nem sokkal a lefújás előtt..

Még egyszer szembesítenélek a tényekkel: miután oda-vissza elvertük a nálunk sokkal esélyesebbnek tartott Norvégiát, a magyar csapat egy olyan csoportot nyert meg az EB-n, amelynek egyik tagja később az angolokat verte, másik tagja pedig megnyerte az EB-t..

chrisred 2019.11.27. 05:24:33

@Veszéjben a lyogállamiság !: A kapufát Elek lőtte valamikor a második félidő közepén.

"Még egyszer szembesítenélek a tényekkel: miután oda-vissza elvertük a nálunk sokkal esélyesebbnek tartott Norvégiát, a magyar csapat egy olyan csoportot nyert meg az EB-n, amelynek egyik tagja később az angolokat verte, másik tagja pedig megnyerte az EB-t.."

Nyugodtan szembesíts, nagyon örültem neki. Ez csak annyit jelent, hogy ez a két válogatott, meg a magyar is, nagyon jól teljesített az EB-n. De ennek semmi köze nincs ahhoz, amiről szó volt, hogy a csoportban előzetesen Izland, Ausztria és Magyarország közül melyiket tartották outsidernek.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.27. 13:22:57

@chrisred: A magyart, amely aztán megnyerte a csoportot..:)

chrisred 2019.11.28. 05:37:15

@Veszéjben a lyogállamiság !: Állítod te. Én meg azt, hogy a magyar-osztrák-izlandi hármasból senkire se mondták, hogy atombiztos továbbjutó.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.28. 10:19:42

@chrisred: A mai futballban nincs olyan, hogy atombiztos továbbjutó. Lásd a Nationalelf teljesítményét a legutóbbi VB-n..Mindenesetre a magyar csapat három olyan válogatottal került egy csoportba a franciaországi EB-n, amely korábban megnyerte a saját selejtezőcsoportját..

chrisred 2019.11.29. 05:30:54

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ismét ugyanazt a hibát követed el, mint korábban, összekevered az előzetes esélylatolgatást a valóban bekövetkezett eredményekkel. Senki nem volt, aki azt mondta volna a VB előtt, hogy a németek nem fognak továbbjutni a csoportjukból.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.29. 16:16:45

@chrisred: Hát te beszéltél előzetes esélylatolgatásról.. Három selejtezőcsoport győztessel versenyezni ez volt a kezdeti feltétel. Sikerült megnyerni a csoportot.
Az egész érvelésed akkor lenne elfogadható, hogyha mondjuk csoport másodikkal meg pótselejtezőssel kerültünk volna egy csoportba, majd a másik kettő kijutó kikapott volna.Ekkor elmondható lett volna, hogy hát ez egy gyenge csoport volt.
De nem ez történt: Izland Angliát győzte le, Portugália pedig az egész tornát megnyerte. Vagyis a csoportkijutás utáni eredmények is azt igazolják, hogy ez egy erős csoport volt az EB-n..

chrisred 2019.11.30. 05:48:37

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem én kezdtem beszélni az esélyekről, hanem te: "Időnként bizony a jóval esélytelenebb nyer, ebből élnek a fogadóirodák. " Én csak annyit írtam, hogy általánosan senki nem tekintette a magyarokat jóval esélytelenebbnek a továbbjutásra, mint Izlandot vagy Ausztriát.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.01. 13:07:21

@chrisred: Az volt az alapállásod, hogy a csoport ,amibe kerültünk a 2016-os EB,ne egy alapvetően gyenge csoport volt. De mégis mire alapozod ezt? Három selejtezőcsoport győztessel kerültünk egy csoportba, valamint a másik két kijutó is igen jól szerepelt a későbbiekben az angol veréssel és a tornagyőzelemmel..

chrisred 2019.12.02. 05:55:28

@Veszéjben a lyogállamiság !: Semmi ilyesmit nem írtam. Azzal, hogy 24 ország került ki a kontinentális tornára, természetesen eléggé felhígult a mezőny. De ez nem csak a mi csoportunkra vonatkozott, volt olyan, ahonnan Albánia is majdnem továbbjutott.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.02. 10:31:35

@chrisred: Akkor a '88-as EB győzelem is kevesebbet ér, mint mondjuk '72-es, hisz '88-ban már több csapat jutott ki, mit '72-ben..

chrisred 2019.12.03. 05:34:40

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ki írt olyasmit, hogy az EB győzelem kevesebbet ért? A kijutás volt könnyebb, vagyis régebben nagyobb szó volt, ha egy csapat kvalifikálta magát.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.03. 11:36:56

@chrisred: '88-ban is könnyebb volta kijutás, mint '72-ben..

chrisred 2019.12.04. 05:17:35

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nyilvánvaló. Ahogy 96-ban is könnyebb volt, mint 88-ban.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.05. 10:43:32

@chrisred: Ha az EB győzelem nem ér kevesebbet, akkor egy csoportgyőzelem miért ér kevesebbet?

chrisred 2019.12.06. 06:09:53

@Veszéjben a lyogállamiság !: Már úgy érted, hogy 1988-ban a csoportgyőzelem, amivel a legjobb négy közé lehetett jutni, mennyivel volt nagyobb eredmény, mint 2016-ban, amikor az a legjobb 16-ba jutást jelentette?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.06. 21:40:29

@chrisred: Nem, a 2016-oa csoport győzelmünk miért érne kevesebbet azért ,mert könnyebb volt kijutni, mint 4 évvel korábban?

chrisred 2019.12.07. 06:05:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem írtam olyasmit, hogy kevesebbet ért. Csak annyit, hogy a 2016-os EB csoportjainak mezőnye gyengébb volt, mint a korábbiaké, azért, mert több csapat jutott ki.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.07. 12:16:46

@chrisred: De viszont a velünk egy csoportban levőkre ez pont nem igaz, mert mindegyikük csoportelső volt saját selejtezőcsoportjában..

chrisred 2019.12.08. 05:46:28

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem látok semmilyen összefüggést. (Egyébként Izland nem volt csoportelső.)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.08. 20:33:56

@chrisred: Akkor tudnám elfogadni a fanyalgásodat, hogyha a csoportunkban csupa pótselejtezővel kijutott csapat lett volna,akik 4 évvel korábban nem jutottak volna ki, illetve akkor, hogyha az osztrák-izlandi-portugál csoportban utolsók vagyunk mondjuk..
A dánok '92-ben nem jutottak ki az EB-re a selejtezők során. Úgy jutottak ki végül is, hogy a Jugoszlávokat kizárták a háború miatt. Aztán a dánok megnyerték azt az EB-t. Mégse fanyalgott senki, hogy dehát csak úgy jutottak ki, ahogy..

chrisred 2019.12.09. 05:34:16

@Veszéjben a lyogállamiság !: De hát négy évvel korábban sem Izland, sem Ausztria nem jutott ki. Sőt, Izland és Ausztria korábban soha nem jutott ki egyetlen EB-re sem, az osztrákok egyedül a svájci-osztrák közös rendezésű EB-n lehettek ott, mert nem kellett selejtezőt játszaniuk. Az említett dánok viszont az előző két döntőben, 1984-ben és 1988-ban is ott voltak a nyolcas mezőnyben, vagyis a szűk elithez tartoztak.

Egyébként a 2012-es EB selejtező csoportjaiból csak a csoportgyőztes jutott ki egyből a tornára és a legjobb csoportmásodik. tehát például Izland sem jutott volna ki a négy évvel későbbi szereplésével. Például mi magyarok ugyanúgy a harmadik helyen végeztünk a csoportunkban mint a 2016-os EB előtt, több pontot is szereztünk és a gólkülönbségünk is jobb volt (és nem csak Finnország és Feröer szintű csapatok ellen sikerült győznünk, hanem Svédország ellen is), mégsem volt halvány esélyünk sem a kijutásra.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.09. 17:46:43

@chrisred: Nem a négy meg nyolc évvel korábbi teljesítmény számít, hanem a pillanatnyi. Kijutni nem feudális előjog.Dánia éppúgy könnyített módon jutott ki a szerencséjének köszönhetően '92-ben, mint mi egy bővített kijutásnak köszönhetően. Hogyha a magyar csapat teljesítményén fanyalogsz emiatt, akkor a dánok teljesítményével is ezt kell tenned..

"tehát például Izland sem jutott volna ki a négy évvel későbbi szereplésével." Viszont Portugália meg Ausztria igen. Izland pedig a hollandokat és a törököket megelőzve jutott ki,aztán az angolokat is verte bizonyítva erejét a tornán.

chrisred 2019.12.10. 05:32:21

@Veszéjben a lyogállamiság !: Én nem fanyalogtam a magyar teljesítményen, éppen ellenkezőleg. Csak arról volt szó, hogy semmilyen előzetes esélylatolgatást nem borítottunk a csoportból való továbbjutással. Ellentétben a dánokkal, akik az EB megnyerésével tényleg minden előzetes várakozásra rácáfoltak.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.10. 11:43:51

@chrisred:

" Csak arról volt szó, hogy semmilyen előzetes esélylatolgatást nem borítottunk a csoportból való továbbjutással."

Már hogyne..? Olyan hangok voltak, hogy a pontszerzés is is szép eredmény lenne az EB-n.. Aztán megnyertük a csoportot..

chrisred 2019.12.12. 05:45:03

@Veszéjben a lyogállamiság !: Bizonyára voltak pesszimisták, de általánosan a továbbjutás reális cél volt, az utazó keret többsége így nyilatkozott.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.13. 17:40:45

@chrisred: Nem a keretről beszéltem. Ők sose mondtak volna olyat, hogy nincs esélyünk.. hanem pl. a hazai sportszakemberek mondták, hogy a pontszerzés is szép eredmény kenne a csoportban.De a közhangulat sem számított ilyen eredményre..

chrisred 2019.12.14. 05:15:33

@Veszéjben a lyogállamiság !: Csoportelsőségre nem, de ha kikaptunk volna Ausztriától és Izlandtól is, akkor azt mindenki csalódásként élte volna meg, és nem azt mondta volna, hogy oké, rendben van, ez a papírforma.
süti beállítások módosítása