Egy sportoló gondolatai...

Brutálisan jó teljesítmény kellene

2019. november 22. - Laon

Kisorsolták november 22.-én délben, hogy melyik csapatokkal játszhat válogatottunk a Nemzetek Ligája-playoffban. A magyar labdarúgó-válogatott mint már ismert, nem tudta kiharcolni a kijutást a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra a selejtezőcsoportjából, de a Nemzetek Ligája-playoffban még van lehetőségük kvalifikálniuk.

szoboszlai.jpg

Szoboszlai Dominiktól is sokkal többre lesz szükség

A sorsoláson eldőlt, hogy az A-útvonalra kerülünk, az első mérkőzésen Bulgária lesz az ellenfelünk idegenben, majd ha továbbjutunk, akkor az Izland – Románia mérkőzés győztesével játszhatunk a kijutásért. A második mérkőzést hazai pályán játszhatjuk.
Mondjuk ki, itt nekünk nem teremhet babér, továbbá az eddig látottak alapján nem is szolgálnánk rá a részvételre, hiszen mondhatni egy bravúros horvátok elleni sikerrel, a saját kezünkben volt a sorsunk, csupán a szlovákokat kellett volna hazai pályán két vállra fektetni.
Korábban már leírtam a véleményemet a magyar futballról, továbbá, hogy én miben is látom a hibát. Biztos nem vagyok nagy-nagy szakértő, de azt tudom, hogy amíg nem tudunk az utánpótlásban kinevelni évről évre néhány Gera Zolit, addig tudjuk, hogy hol is van a helyünk a világ labdarúgó térképén.

kuzd.jpg

Most lenne szükségünk akkora küzdőkre, mint amilyen Gera Zoli

Gyerekkorom óta a legnagyobb szerelmem a sport, és főképp a labdarúgás, de azt kell mondjam, hogy fel kellene már fognunk: Magyarországon kár ennyi pénzt fektetni a fociba! Annyi, de annyi fantasztikus komplexum van már országszerte, beleértve a pályákat, edzőpályákat és stadionokat, hogy ebben már előrébb járunk sok más országnál. Akkor miért nem sikerül kinevelni klasszis labdarúgókat? Mondhatjuk, hogy a körülmények adottak, edzőink is lehet megfelelnének, csak az irány amit követünk, na az egy rossz útvonal.
Előző írásomban leírtam erről a véleményemet, így azt nem ismételném el, de a jelenlegi helyzetben azt kell mondanom labdarúgó szerelmesként: Ezt a hatalmas pénzt, amit évtizedek óta a fociba öltek, azt fordíthatták volna az egészségügyre még ha ez már elcsépelt dolog is napjainkban, de ha már sportra fordították, akkor olyanba fektethették volna (vízilabda, úszás, kajak-kenu, korábban: kézilabda, kosárlabda), amikben minden világversenyen az élen járunk, jártunk!!!
Na de a lényeg, hogy csak egy brutálisan jó játékkal vagy egy hatalmas szívből fakadó küzdéssel lesz elérhető számunkra a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság!
Ez csupán az én véleményem, szívesen veszem mindenki hozzászólását, hiszen biztos nem mindenki ért majd ezzel egyet. Minden Jót Nektek, Hajrá Magyarok!

szurkolok.jpg

Ez a szurkolótábor nem ezt érdemli !!!

A bejegyzés trackback címe:

https://laonvelemenye.blog.hu/api/trackback/id/tr615320342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.23. 10:34:13

www.atv.hu/sport/20151018-eb-sorsolas-norvegiat-kaptuk/hirkereso

"A norvégok egyre eredményesebben teljesítenek az eddigi Eb-selejtezős mérkőzéseiken, hiszen míg márciusban egy 5-1-es zakót kaptak a csoport második helyén továbbjutó Horvátországtól, októberben már két góllal verték a déli szomszédainkat. A továbbjutást jelentő második helyről mindössze egy ponttal maradtak le. "

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.11.23. 11:48:09

Ha miniszterelnök leszek, biztosan fog épülni sok szép teniszstadion, mert én a teniszt szeretem.

Andy73 2019.11.23. 13:34:41

Azért ne túlozzunk, nem kell ide brutálisan jó teljesítmény, csak simán jó, vagy egy erős közepes - az utóbbi időben mutatott harmatgyenge helyett - főleg idegenben.
Az ellenfelek lebecsülése nélkül, Bulgária még szerényebb teljesítményt nyújtott a selejtezőkön, mint mi, csupán 6 pontot kapartak össze. Így ők idegenben is verhetők, ha elég stabil a védelmünk, és ha a kontráink határozottabbak és főleg pontosabbak. A bolgárok szerintem gyengébbek a csoportbunkban előttünk végzetteknél, de tavaszig még ők is javulhatnak.
Először arra a meccsre kell koncentrálni, mert idegenben az is kemény lesz. Ha ott továbbjutnánk, akkor már egy keményebb ellenfél jönne, de hazai pályán, valószínűleg telt ház előtt, ahol illene megverni akár a 300 ezres Izlandot, akár a románokat, akik szintén leszerepeltek a cspportjukban. Az utolsó meccsen egy ötöst kaptak a spanyoloktól, akik a félidőben már négy góllal vezettek, le is mondott a román kapitány.
Szóval ebből a négyesből Izland a favorit, de hazai pályán ellenük is lehet keresnivalónk, ha a bolgárokat megverjük idegenben, ellenük pedig ott is lehet esélyünk, ha összekapjuk magunkat.

Andy73 2019.11.23. 13:54:48

"Mondjuk ki, itt nekünk nem teremhet babér, továbbá az eddig látottak alapján nem is szolgálnánk rá a részvételre,"
Ne mondjuk. mert a képességbeli hiányokon túl éppen ez a negatív mentalitás a fő probléma.
Továbbá az eddig látottak alapján a románok és a bolgárok sem szolgálnak rá a részvételre, csak Izland, mert ők harmadikok lettek a világbajnok franciák és a törökök mögött.
A többiek mind futottak még kategória, akiknek ez a vigaszág, de csak egy juthat ki a négyből.

Fülig José 2019.11.23. 14:01:21

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: én búvározni akarok! Mondjuk kell hozzá pár tenger, hogy ne legyen unalmas, hát majd ásunk párat...szerintem az ilyen @Veszéjben a lyogállamiság !: - féle hüjjék biztos abban sem fognak látni semmi kivetnivalót. Ebbe a focisos izébe meg szerintem kellene még úgy cca. 10000000000000000000 Ft , akkor biztos vernénk tibetet...a fitymások meg örülhetnének végre.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.23. 15:54:35

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Kuncze mackó Dörmögő Dömötör ott csücsült a VIP páholyban az új Puskás megnyitóján.Ezek után de szép is lesz, hogyha stadionozni kezd a fakó bajsza alatt az ATV-n..:))

Falshang 2019.11.23. 17:39:28

El kell, szomorítsalak, olyat már nem fogsz látni sosem.
Bár, vannak biztató jelek, hiszen most is volt egy kapura lövésünk.

haromegesztizennegy 2019.11.23. 20:52:25

"Ez a szurkolótábor nem ezt érdemli !!!"

Nam bizony, hanem pont egy nullát érdemel. Forintban. A hazai költségvetésből.
-Ez a "tábor", - köztük egy focibu*i miniszterelnökkel - közvetve felelős azért, hogy a nulla alatti teljesítményt is milliárokkal finanszírozzák éve szinten és 100 milliárdok mentek el eddig kib****tt stadionokra.

A véresszájú Csermanek legalább csak sakkozott. És ha fel is építtetett volna egy privát sakkpályát a kerjében, az is fillléres tétel lett volna.

Emmett Brown 2019.11.23. 20:56:46

Nincs olyan, hogy valaki nem szolgál rá a részvételre.

Ismertek a kvalifikációs feltételek, aki azt teljesíti, annak ott a helye, és kész.

Dankházi Zsolt 2019.11.24. 08:31:03

Szerintem jobb ha nem jutunk ki. Ha nem akarunk ennél jobban lebőgni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.11.24. 10:49:13

Sportra normális ország nem azért költ, mert világbajnok akar lenni.

Azért költ, mert a favellában lévő gyerek előtt lehet kitörési lehetőség a focistafizetés megszerzése és esetleg a bőrlabdát választja a herbál, a meth és sok más szarság helyett. Ha ez a remény csak illúzió is, akkor is kevesebb eséllyel kallódik el, és lehet belőle elfogadható munkaerő. És jobb az ilyen álomra költeni, mint ennek hiányban a több drog problémára, több bűnözésre, stb.

Ha van egy csomó olyan ember akit meg lehet nyerni, hogy ne csak a tévé előtt legyen rajongó, ne csak a FIFA 20-at nyomja, hanem vegyen egy lasztit, és így megelőzünk pár betegséget, tehermentesítsük az egészségügyet. Jó esetben ezzel jobban jövünk ki, mintha a kórházba tolnánk bele. Mert, ha a sport megelőzés akkor az nem csak olcsóbb lehet a gyógyításnál, de azt is jelenti, hogy kevésbé esel ki a munkából.

Ha sok rajongó van közösségeket építünk. Ha a hasonló közösségekből sokaknak kapcsolati tőke lesz, bizalom, akkor ez a munkaerőpiaci esélyeikre is hat és társadalmi mobilitást vásárolunk.

Ha az ilyen és hasonló célokban jól teljesítünk, akkor majd lehet az a cél, hogy ez a jól működő rendszer kitermeljen olyan csapatokat akik nemzetközi helyzetekben is jól teljesítenek. De jelenleg sokkal fontosabb szempont az, hogy a mélyszegénységből sporttal kitörő emberek legyenek a pályán akik teljesíteni akarnak, mert az az egész család jövője, mint az, hogy hol vagyunk az EBben, ELben, akármiben.

Hogy Jose helyett Józsi kerüljön ki a mélyszegénységből azzal, hogy a magyar focira költünk az sokkal fontosabb lenne, mint az EB. Nem az a baj, hogy sokat költünk a focira. A baj az, hogy e mögé nem került oda mérhető elvárás, amivel arányosan költünk. Ha oda tettük volna az elvárást, hogy a szegény gyerekből legyen igazolt játékos aki mellette iskolába is jár, és adott arányban utána meg is él akár a fociból akár a mellette kapott oktatás eredményéből, akkor rögtön jobb lehetne a helyzet.

És már bocs, de migránsozni fogok.

Egyformán bevándorló lenne az aki papírral akarna hivatalosan továbbjönni Európába, törvényesen jönne, de közel-keleti (potenciálisan Arab), de most mindenki leszarja...

Az illegális migráns aki már akkor megmutatja, hogy a "jobb élet reményében" hajlamos törvényt sérteni és másokat is veszélyeztetni amikor ide jött.

És a mélyszegénységből focival kitörő Zs kategóriás idegenlégiós.

A háromféle migráns közül az ELSŐRE lenne szükség, miközben a politika azon vitatkozik, hogy a másodikat vagy a harmadikat támogatjuk.