Egy sportoló gondolatai...

Egy sportoló gondolatai...

Az őseink is hazaárulók voltak?

2020. március 23. - Laon

Nem értem ezt a mai dolgot, bár lehet azért, mert elkerülöm a politikát és nem azt nézem soha, hogy ki milyen pártot képvisel, hanem ki milyen ember!
Miért akar egy ember irányítani mindent visszavonásig, mikor pont azt hirdetik, össze kell fogni, közösen kell legyűrni ezt a nehéz helyzetet? Miért is az a hazaáruló, aki nem szeretné egy ember kezébe adni az országot, ha már demokrácia van, miért nem akik bólogatnak? Az őseink is hazaárulók voltak ezek szerint, de akkor miért emlékezünk meg róluk évről évre? Azt sem értem, hogy egy ilyen helyzetben, hogy a francba juthat bárkinek is eszébe, hogy most Ő egyedül akar döntéseket hozni (hiszen nem járványszakértő), mikor mindenki tudja, a járványt csak ÖSSZEFOGÁSSAL lehet megállítani. A helyzet elég komoly, így azzal kellene foglalkozni, nem a hatalom átvételével, nekem ez a véleményem. Mindegy itt ki milyen színeket és oldalt képvisel, hiszen mind magyarok vagyunk. Most megmutathatjuk, miért is tartottak tőlünk régen más nagy országok, miért is szakítottak minket darabokra! Mert ha mind egy irányba evezünk, mindent elérhetünk!
Na ezt nem értem, de lehet jobb is, úgysem rajtunk múlik már itt semmi... Egyet tudok, én otthon maradok amikor csak tehetem, mert nekem fontos minden ember...
Sok dolgot olvashatunk, és mindenféle gondolat járhat a fejünkben, akár összeesküvés elméletek. A végén majd kiderül kinek van igaza, de egy biztos, sokan csak összezavarják az embereket a félrevezetésként használt információkkal, posztokkal és hasonló módszerekkel. Kérlek titeket, fogjunk össze és ne egymást butítsuk, továbbá bízzunk benne, hogy a politikusaink is belátják, együtt könnyebben megóvhatjuk országunkat a veszélytől, és nem kell ezért feladni a demokráciánkat. Az őseink forognak a sírjukban ha látják, amiért küzdöttek és harcoltak, azt most szemétre akarják vetni! 
Mi a véleményetek?

korona5.jpg

Fogjunk össze a koronavírus ellen, és aki teheti, az maradjon otthon!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://laonvelemenye.blog.hu/api/trackback/id/tr9615548448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaD 2020.03.24. 10:50:42

az hogy Zrínyi óta a magyar elit valóban hazaáruló:)...reálpolitikának eladva...

nemecsekerno_007 2020.03.24. 11:30:44

Ez egy kommunikációs csapda, amibe az ellenzék besétált. Jól ebből kijönni nem fognak és jobb is lenne ha eltűnnének a történelem sűlyesztőjében mert sosem lesz normális ellenzékünk.

háromperhármas 2020.03.24. 11:36:06

Azért egy személyben O. V. dönt, mert valakinek döntenie kell, és ő a miniszterelnök! Ő valószínűleg a szakemberek meghallgatása után hozza meg a döntéseit, - legalábbis remélem. A baj nem ezzel van... hanem azzal, hogy ezt a döntési jogkört, lehetőséget akár az idők végezetéig is fenntarthatja, ha akarja. Nincs időkorlát. Pedig egy 90-120 napos határidő kihúzta volna a mérgfogát a dolognak. Akár úgy is, hogy ha az országgyűlés 90-120 nap után nem határozat képes, akkor a rendelet 30 nappal meghosszabbodik. (Igaz, ez is a végtelenségig meghosszabbítaná a határidőt, mert elég lenne csak a FIDESZ frakciónak szólni, hogy ne jöjjenek be az ülésre...)

háromperhármas 2020.03.24. 11:41:09

Még valami...
Az ellenzék szerintem is egy nagy öngólt rúgott. A határozat így is, úgy is meg fog születni.
Elegánsabb lett volna a parlamentben elmondani az ellenvéleményeiket, - amit meg is tettek - és aztán megszavazni a soron kívüli eljárást, felhívni persze a figyelmet arra, hogy milyen súlyos hibák vannak a beterjesztett tervezetben.
Most a teljes sajtó - leszámítva a minimális ellenzékit - attól lesz hangos, hogy a balliberálissorosbérenc ellenzék a magyar emberek ellen van, mert még a vészhelyzet meghosszabbítását is megakadályozta, stb.

degreen 2020.03.24. 11:42:33

nem egy ember, a kormány. és a poszter szerint biztos jó lenne most végig hallgatni az összes ellenzéki párt ötletét? csak napok, hetek mennének el egy döntésig. ez most egy vacak helyzet, gyorsan kell dönteni. az időtlenség engem is zavar, de az idétlenség még jobban.

Laon 2020.03.24. 11:45:46

@háromperhármas: Az ellenzék rábólintott a három hónapos ciklusra, amely meghosszabítható, de a kormánypártiak nem fogadták ezt el... Elgondolkodtató, továbbá más f..val verni a csanát könnyebb, hiszen ellenzékiek javasoltak több olyan intézkedést, amelyet a kormány megtett, és mégis másképp van közölve. Sajnos észre kell venni mekkora hatalom a média, nem véletlenül van a kezükben 95%ban. Azt és úgy közölnek az emberekkel, ahogy ők szeretnék. Mindegy, ebbe sajnos mi nem szólhatunk bele pillanatnyilag, egyet tudunk tenni, vigyázunk egymásra.

ulpius66 2020.03.24. 11:49:56

Laon!

Ezt a posztot remélem Kabai Domonkos Lászlónak írtad, aki egy sorral utánad szerepel (az index.hu címlapján) "BEKIÁLTÁS: Orbán hazardírozik Magyarországgal" címmel írogat... és az "összefogásnak" még a gondolatát is elutasítja!!!!!!

"AKI ÖSSZEFOG ORBÁNNAL, AZ HAZAÁRULÓ!!!!!" JELSZÓVAL.

ulpius66 2020.03.24. 11:53:22

Ugyanúgy nem fog össze az ellenzék Orbánnal, mint ahogy nem fogott össze a migráncsválság idején!!!!

Aztán meg egész Európa számára kiderült, hogy egyes egyedül Orbán cselekedett helyesen!

A mostani helyzetben megint száz százalékosan Orbánnak lesz igaza, az összefogást elutasító ellenzék meg mehet a történelem szemétdombjára.....

Laon 2020.03.24. 11:55:20

@ulpius66: Nem láttam az említett posztot, de az tény, itt nem összefognak mint reklámozzák, hanem egyeduralmat akar. Érdekes összefüggés lehet, hogy pont március 23.án több évtizeddel ezelőtt kinek az egyeduralmát fogadták el, nézzetek utána, mert nem semmi az egybeesés. :) összeesküvés elméleteket félretéve, nem korrekt amit csinálnak. Na meg akinek ilyenkor pl a hadsereg élére kellene állni, a köztársasági elnöknek, az ilyenkor hol van, azt tudja valaki? Lehet már párton belül is megelégelték többen amit csinálnak, mert ez itt már rég nem arról szól, hogy a magyar embereket megvédjék... Ez csupán az én véleményem.

Laon 2020.03.24. 11:58:31

@ulpius66: Tisztában vagy te azzal, hogy azt olvasol, látsz és hallasz, amit ők akarnak? Az ellenzék rég mondta, hogy legyen meg ez a dolog három hónapig, ami meghosszabítható. Ez nem tetszett neki, ugyan miért??? pffff hagyjuk, az ilyen elvakult emberek miatt vannak még ezek mindig ott, bár meg kell mondjam, nincs megfelelő ellenzék sem, akikre érdemesebb lenne szavazni. Na ezért maradok én távol a politikától, csak sajnos ez mind minket is érint. Nincs már sajtószabadság, így azt közölnek, amit akarnak közölni. Mire kiderül mi is az igazság, addigra az emberek nagy része már elkönyvelte úgy ahogy elsőre hallotta. :(

flydomi 2020.03.24. 12:04:33

Most miert van ez a szinjatek a fideSS reszerol?
Totalis hatalmat akarnak,akkor nem egyszerubb a hanyatlo EU-tol megszabadulni eroszakosan,es diktaturat bevezetni szep kevert arja fattyu orszagunkba? :))
Duborog a gazdasag,a forint eros,meg a valsag ideje elott is az volt. :))
Mindenkinek jobb lenne.A birkaknak is,mert szabadon elhetnenek,a bunos nyugat rablancaitol megszabadulnanak,es oromkonnyek kozott ugrananak Putyin apo faxaba,mikozben Kinai anyo breejet xopjak ezerrel. :DD Az am a Kaanan nekik. :D Azert Erdogan kis falloxa se menjen a sulyesztobe,azon is lehet lovagolniuk a nari bariknak. :D

Bezony bezony.Idovel a narik is meg fogjak erezni a fasiszta fidess "nem hagyunk senkit az ut szelen" monologjat. :DD akkor mar keso lesz. :D
Csaut is mennyien birka hivo istenitette.Aztan a birkakat a nyomorba es a halalba kuldte. :D Termeszetesen a hon vezir nem kerulhette el sorsat,mivel a sajat hu birkai beleztek ki. :DD De legalabb volt par eveuk,amiben joletben eltek. Bruahahahahahahahaha.

Bogyó 2 2020.03.24. 12:08:07

@ulpius66: "Aztán meg egész Európa számára kiderült, hogy egyes egyedül Orbán cselekedett helyesen!" Erről mikor nyilatkoztak az európaiak? Szerintem azok számára "derült ez ki" akik akkor is ezt mondták. Németország befogadptt vagy másfél millió szírt, az apokalipszis elmaradt. Hogy okoz problémát? Hogy vannak merényletek? Igen. De nyilván nem másfél millióan csinálnak merényleteket. A Németországban dolgozó magyarjaink is ha hazamenekültek, akkor most a vírus elől, vagy most se. Orbán egyszerű válaszokat ad egyszerű embereknek.És ez tetszik azoknak akik lusták gondolkodni meg folyamatosan finomítani a rendszereket. Akik nem akarnak érzékenykedni, sok szempontot, pláne másokét figyelembe venni. Igen-Nem. Fekete-Fehér. Kell vagy nem. Orbán vagy turbán. Soros vagy Putyin. Ennyire futja, ami ennél több az már gyanús. Ami nem gyanús az meg főleg. A szemüvegesek meg különösen.

Világít a torony 2020.03.24. 12:16:57

Az agyatlan fidiodroidok azt terjesztik, hogy attól összefogás valami, hogy egyszemélyi kormányzást vezetne be a maffiafőnök, immár törvénybe iktatva. Az a baj, hogy ezek az alakzatok tényleg ennyire hülyék és otrombák. Az ilyen Rákosi Mátyás, Hitler és Sztálin hívő hányadékok az igazi haza és nemzetárulók. Semmi más nem indokolja a rendeleti kormányzás bevezetését, mint a láthatóan mentálisan beteg miniszterelnök hatalom éhsége. Ettől a szindrómától még Gyurcsány is jelentősen elmarad, pedig ő sem piskóta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 12:22:37

Vészhelyzetben gyors döntés kell, vitázás nélkül, határozott felelőségvállalással. Egy van ez az őskor óta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 12:24:13

@Laon:

A ballibák ezt a csatát elbukták. Abban reménykedtek, a járvány meggyengíti Orbánt, de megerősítette. Most meg hisztzinek.

BOAR 2020.03.24. 12:24:36

@Laon: Komolyan gondolod, hogy egy ulpius66 féle droid bármit is megért abból, amit írsz?
Megkapta az ötszavas sorvezetőjét, abból hármat megértett, azokat szajkózza mint egy elakadt lemezjátszó. Ez a dolga, ezért fizetik.

flydomi 2020.03.24. 12:33:21

@MAXVAL bircaman közíró:
Bezony am,megerositette.Most,h a duborgo gazdasag a pumajeval vetekszik,most nagyon ra kell fanyalodnia vagy az unios tamogatasokra,vagy par fasiszta haver penzere. :D
Lesz am itt gebasz szamara is. :D
Szajrangatas csak most indul be neki ezerre. :DD
Olyan aldast fog kapni minden oldalrol,h szep lesz azt nezni. :D
Vagy a gonosz hanyatlo nyugatnak pucsit be,vagy a gay keleti haveroknak. :D A kis anusz rozsaja nem fogja birni a dolgot. :DD

ulpius66 2020.03.24. 12:34:30

A világ legnagyobb demokráciáiban, (USA, Anglia, Franciaország) Trump, Boris Johnson vagy Macron egyeztetett vagy összefogott az ottani ellenzékkel a koronavírus járvány elleni intézkedeéseiről?

Csak az a diktátor Orbán volt annyira hülye, hogy megpróbált egyeztetni az ellenzékkel az intézkedéseiről!

Hát tényleg totál hülye volt, ugyanis egy szarkupaccal, ami a mai ellenzék nem lehet egyeztetni!!!!!
(az, hogy az USA, Anglia vagy Franciaország a "világ legnagyobb demokráciái" csak vicc volt........)

degreen 2020.03.24. 12:35:18

@Laon: na, pont ezt a március 23-ai dátum összevetés "blogot" kerestem, de a hülyeség már terjed. Jöhetne még az, hogy Orbánnak hat lábujja van, hogy születésekor mennydörgött az ég, hogy a Föld lapos, és fújj oltások.

degreen 2020.03.24. 12:38:24

@Világít a torony: eddig azzal jöttetek, hogy Orbán már mindent ural. Akkor minek is kellene ez még neki?

ulpius66 2020.03.24. 12:38:58

@Laon: "Nincs már sajtószabadság, így azt közölnek, amit akarnak közölni"

Figyusz!

Ez mán rég lejárt lemez!

A ballibsik szerint mán 2010 óta NINCS SAJTÓSZABADSÁG!

Csak felhomályosítalak!!!!

LÁSD: 2010 EGYMILLIÓAN A MAGYAR SAJTÓSZABADSÁGÉRT!
(HA MEG MAGYARORSZÁGON NEM LENNE SAJTÓSZABADSÁG, AKKOR EZ A CIKK SEM JELENHETETT VOLNA MEG.....)

röf 2020.03.24. 12:41:14

Remélem mindenki végignézte, végighallgatta tegnap a parlamenti közvetítésben az ellenzéki és a kormányt képviselő felszólalókat.
Megjegyzem, ezek a ballibbant majmok az ellenzék krémje !!! Értitek?
Ez a baloldali lángész kategória !
Akkora volt az intellektuális különbség, mint ide Hanoi......

ulpius66 2020.03.24. 12:48:30

Tényleg!

Én mán imádkozom, hogy végre teljesüljön be a siránkozó, hisztiző, rémhírterjesztő ballibsi firkászok jövendölése: SZŰNJÖN MEG MAGYARORSZÁGON A SAJTÓSZABADSÁG ÉS LEGYEN EGYÉBKÉNT IS DIKTATÚRA!!

Ekkor az ilyen Laonok és a hozzá hasonló rémhírterjesztők a Körúti fákon lógnának, a ballibsi érzelmű kommentelők meg Recsken törnék a követ!

NA EKKOR MEGJELENHETNE AZ A CIKK, HOGY MAGYARORSZÁGON NINCS SAJTÓSZABADSÁG ÉS DIKTATÚRA VAN!

degreen 2020.03.24. 12:48:52

Neki lehet? "Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: rendeletek útján, egyszemélyben dönt a budapesti kérdésekről"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 12:49:48

@flydomi:

Úniós támogatás = a tőlünk kisíbolt pénzt kis részének visszaadása.

A járvány szerencsére erősen gyengíti a liberális narratívát, a szabad piac láthatatlan keze is egyre kevesebb hadonászik.

degreen 2020.03.24. 12:54:04

kíváncsi vagyok mikor jönnek majd az "okosak" azzal, hogy nincs is vírus, csak Orbán találta ki, lehet kimenni, nem kell karantén....

Ekrü 2020.03.24. 12:54:09

Olvasom a facen balos ismerőseim megosztását,hogy a kijárási tilalom meg a katonák az utcán az DIKTATÚRA és fúj Orbán.Aztán olvasom a híreket.Franciaország-szükségállapot ,kijárási tilalom,aki megszegi annak börtön.Spanyolország szükségállapot,kijárási tilalom.Olaszország ,Belgium,Németország,Csehország stb.dettó.Lehet még folytatni a sort.Kérdem én,akkor ezeken a helyeken DIKTATÚRA van?Nálunk meg nem lehet a vészhelyzetet meghosszabbítani mert az ellenzék sértődős Pistikét játszik....

Kataj 2020.03.24. 12:56:23

Sztálin fia, aki hadnagy volt a szovjet hadseregben, német fogságba esett. Hitler, kapva az alkalmon, felajánlotta, hogy szovjet fogságban tartott, pár tábornokáért cserébe hazaengedi. Sztálin válasza: egy hadnagy nem ér annyit, mint egy tábornok. Egy emberi érzelmek nélküli, gonosz diktátor számára nem létezik olyan veszélyhelyzet, ami emberi érzéseket vált ki belőle. Neki a legnagyobb bajban csak a saját személyes érdeke, hatalma megerősítése számít.
Orbán számára a mostani válsághelyzet csak kivételes alkalmat jelent, hogy meg meri lépni a demokrácia díszleteinek formális megszüntetését is, a nyílt diktatúrát. Minden gondolkodónak súlyos felelőssége van abban, hogy 2020. Magyarországán egy diktátor megvalósítja a 30-as évek hitleri recepjét. "Felhatalmazási törvény" - nem pedig "koronavírus-törvény", ahogyan az Index címlapja szépítgeti.
Rendetlen állapot
Hazaáruló diktátorunk már 20 éve, első kormánya idején pedzegette a rendkívüli állapotot, mert ugye a "haza nem lehet ellenzékben", és persze ő személyesen a "haza". Akkor még nem volt érett a helyzet, túl váratlanul vesztette el a választást 2002-ben. Most itt az alkalom, hogy próbálgassa, milyen lesz a fegyveres diktatúrája, ha elvesztené a következő választást. Mert inkább ezt fogja tenni, és bármi mást is, semhogy börtönbe vonuljon a tettei miatt.
Ne felejtsük el, hogy 2 éve a választások estéjén, amikor "elromlott az informatikai rendszer", egészen addig nem közölt adatokat, amíg biztos nem lett, hogy össze tudja csalni a "kétharmadot" is! Tízezres nagyságrendben parancsolta a rendőrséget Budapestre azon az estén. Miért is? Arra az esetre, ha nem sikerült volna a csalás. Amire volt esély, hiszen például a csalás során "csökkent" részvételi adatokat elszúrták, de még ezt is bevette a nép.
Nem hagyhatjuk, hogy a következő választást is elcsalja, és demokrácia formális megszüntetését most erre használja! Tudatosítsuk a bűneit, és azt, hogy ez most a fegyveres diktatúrájának a bevezetése, hogy most is az Európai Unió eurómilliárdjaiból "jótékonykodik" azzal, hogy most nem lopja el az összes pénzt! Ne akkor ébredjünk, amikor a távközlési központokban lekapcsolja a blogokat, azután a teljes netet, azután a telefonjainkat! Levélcenzúrát vezet be, és letartóztat minden, öt főnél nagyobb csoportot. Készen vannak a tervei, amiket most fog finomítani.
A józan szakértők már 10 éve mondják, amióta Kedves Vezérünk a magyar népnek küldött eurómilliárdokat rabolja strómanjai zsebébe, hogy mindennek akkor fogjuk igazán megélni a következményeit, amikor egy igazi válság jön. Hát most itt van!
Most a hazug propagandavezérnek nem kitalált démonokkal kell harcolnia, és azoktól "megvédenie" minket, hanem igazi veszéllyel kellene küzdenie. Ami egy saját hatalmába tébolyodott, gonosz rablóvezérnek nem fog menni. Főleg úgy nem, hogy minden amit tett és minden amit nem tett, az most fogja benyújtani a számlát - csakhogy nem neki, hanem a kisemmizett magyar népnek. Mert most fog igazán hiányozni az elrabolt és idiótaságokra pazarolt sok milliárdnyi EU-s eurómilliárd, most üt vissza az euróbevezetés aljas szándékú elodázása, a lebutított oktatás, a lepusztított egészségügy, az összeszerelésre alapuló gazdaság, a haza érdekeinek elárulása Putyin gazda parancsai szerint.
Egy reményünk lehet csak: ha ilyen súlyos áron is, de végre fölébred a józan többség, és maradéktalanul kifejezi "háláját" a Kedves Vezérnek és rablóbandájának! Ha az események után kullogva, ha rongyosan is, de végre a szabad Nyugathoz csatlakozunk, hátat fordítva Kedves Vezérünknek és moszkvai gazdájának.
A 133 "bátor képviselőről" szóló minapi szónoklata is teljes hazugság volt. Csak arról szólt, hogy kicsit azért aggódott, hogy némelyik szavazóbáb lelkiismerete fölébredhet, és nem szavazza meg a parlament megszüntetését, a nyílt diktatúrát. Ezért pont hogy a gyávaságukra alapozva próbálta őket emlékeztetni, mivel zsarolta meg őket, amikor megkapták tőle a mandátumukat. Tehát éppen a gyávaságukra apellál. Azoknak az őt - és nem a népet - képviselőknek a gyávaságára, akik ezzel a szemben jobban tennék, ha arra is gondolnának, hogy sem a magyar nép, sem a nyugati, szabad világ nem fogja nekik elfelejteni ezt a szavazatot, amit a nyílt diktatúrára adnak. Örök mocsok marad a nevükön, ahogyan azokén is, akik 1933-ban megszavazták Hitler végleges teljhatalmát.

Ekrü 2020.03.24. 13:00:19

"Azt sem értem, hogy egy ilyen helyzetben, hogy a francba juthat bárkinek is eszébe, hogy most Ő egyedül akar döntéseket hozni"-Az összes országban (még a nyugat-európaiakban is) az éppen aktuális kormány és kormányfője hozza meg a döntéseket a szakértők meghallgatása után.A különbség csak annyi, hogy ezekben az országokban az ellenzék nem tesz keresztbe az intézkedéseknek és nem azon drukkol,hogy minél többen haljanak meg hátha akkor a kormány belebukik.

Scott Tenorman Must Die 2020.03.24. 13:00:41

@Kataj: :)))))))))))))))))))))))))))

írj még ilyeneket, jókat röhögünk a karanténban rajtatok :DD

degreen 2020.03.24. 13:08:29

@Kataj: Példádra csak annyit: Terroristákkal nem tárgyalunk, zsarolásnak nem engedünk. Szóval sántít. Vagy az ellenzék terrorista? Végülis nem a megoldást preferálják, csak a saját politikai tőkéjüket próbálják kovácsolni (nem megy).
Különben meg: bezártak a gyogyszertártak?

Laon 2020.03.24. 13:10:02

@ulpius66: Hála Istennek még ott az a kb 10% felület, ahol megjelenhetnek hasonlók. Részemről nem nagyon izgat, nem vagyok egyik párt szineiben sem érdekelt, mert vallom, egyik kutya másik eb. Sokban egyébként teljesen egyetértek Veled is, de ez akkor sem tetszik, ami most kialakult. Nem tehetünk mást, bíznunk kell a legjobbakban, továbbá vigyáznunk saját magunkra. Érdekes módon nincs kijárási tilalom, én mégis megtudom fogadni a tanácsot, hogy amikor csak tudok, maradjak otthon...

ulpius66 2020.03.24. 13:23:33

@Laon: "@ulpius66: Hála Istennek még ott az a kb 10% felület, ahol megjelenhetnek hasonlók."

Ez a 10% kicsit meredek!!!!

Én kb. 1%-ra tenném azt a felületet, ahol "megjelenhetnek" az ellenzéki politikusok, firkászok, kommentelők.......

Úgymint: index.hu, Népszava, hvg.hu, ATV, RTL Klub, Hírklikk, 444.hu, Mérce, Magyar Hang, Klubrádió, gyakorlatilag az összes blog, a helyi újságok és rádiók, stb, stb......ez valójában lehet, hogy még 1% sincs....
(elnézést mindegyik ballibsi médiumtól akit kihagytam a felsorolásból....)

Emmett Brown 2020.03.24. 13:37:20

@ulpius66: Orbán megmutatta az összefogást a 2008as válság idején.

ulpius66 2020.03.24. 13:40:54

@Emmett Brown: "Orbán megmutatta az összefogást a 2008-as válság idején."

Ezek szerint a mai ellenzék ugyanolyan szar, mint Orbán volt 2008-ban?

Emmett Brown 2020.03.24. 13:41:25

@nemecsekerno_007: onnantól hogy a fidesz a járványt meg a veszélyhelyzetet kommunikációs csapdák állítására, azaz belpolitikai pankrációra használja, miről is beszélünk?

Emmett Brown 2020.03.24. 13:44:01

@ulpius66: ők legalább bent vannak a parlamentben.

illaim 2020.03.24. 13:53:02

@Emmett Brown: Ja! Ott támadta az országot ahol csak érte! LOL Például az EU- ban, hogy ne kapjunk pénzt! Erre gondoltál, fidesstálib?

m54 2020.03.24. 13:57:16

*** Bizonytalan ideig nem ülésezik a Fővárosi Közgyűlés. ***

"A járványügyi vészhelyzetre tekintettel elmarad a Fővárosi Közgyűlés jövő hétre tervezett ülése. Egyelőre esőnapot sem tűztek ki. Az előterjesztések ennek ellenére már péntektől olvashatóak az önkormányzat honlapján. Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan figyeli a járvánnyal kapcsolatos híreket és ennek megfelelően dönt majd a közgyűlés új időpontjának kihirdetéséről - válaszolta a Népszava következő időpontot firtató kérdésére a városháza sajtóirodája. Bár korábban felmerült, hogy zárt ajtók mögött, de megtartják a közgyűlés ülését. A soron következő közgyűlésen megvitatni kívánt kérdésekhez tartozó előterjesztéseket azonban mindegyik fővárosi frakciók megkapja és véleményezi az előre jelzett határidőig. A főpolgármester a frakciók álláspontjának ismeretében dönt az előterjesztésekről a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok értelmében."
stb.

nepszava.hu/3071594_innentol-rendeleti-uton-iranyitjak-budapestet

illaim 2020.03.24. 14:00:33

Egyébként jellemző a fidess aljasságára, amikor az ellenzék felállva tapsolta meg az egészségügyi dolgozókat az áldozatkész munkájukért, a fidesses banda ülve maradt! Az Antal kormány idején pedig kivonultak a tárgyalóteremből Trianon megemlékezése helyett! A fidess egy önző csak a saját érdekeit képviselő hazug banda! Egy párezer agyatlan támogatóval!

Emmett Brown 2020.03.24. 14:01:57

@illaim: funkcionális analfabétákkal nem tárgyalok.

szánmonoxid 2020.03.24. 14:06:59

Simán lehetne egy ember kezébe adni a hatalmat.
Csak az az egy ember ne egy felcsúti cigány legyen, aki már ezerszer visszaélt a hatalmával.

illaim 2020.03.24. 14:16:38

@Emmett Brown: Szóval szavadon fogtalak te hazug gazember! LOL

HaD 2020.03.24. 14:25:07

Ha az ellenzék ellenzék lenne(mint amennyire jórészt álellenezék :))akkor egyszerűen elsétálna emellett a qrva okos "csapda" mellett és simán nekiállna számon kérni azt hogy miért is bsszák haza a gazdaságot azzal hogy ilyen elbszott módon állnak hozzá egy járvány helyzethez...ez a orbánc féle húzás terelés és annak jön be aki vagy hülye vagy együttműködik velük és szándékosan nekiállnak ezen a szron rugózni...miközben az hogy nem tesztelik a halottakat azzal azt készítik elő hogy mindenki innen kezdve végelgyengülésbe fog meghalni és nem a vírus miatt...na ez az átbszás fiúkák:):)

BOAR 2020.03.24. 14:25:16

nepszava.hu/3071965_a-koronavirusra-hivatkozva-a-nagykanizsai-fideszes-polgarmester-is-atvette-a-varos-iranyitasat
Aha...mindezt a vírus elleni küzdelem jegyében...
Miként a szexárdi meg komlói kollégái...erre kell a fideSS gazembereinek a hatalom.

HaD 2020.03.24. 14:27:38

gondolom majd ez eju eldádázza orbáncékat hogy "kicsit" eltértek az ejus normáktól...vagy nem:)? persze ha tudják továbbra is szállítani a 10 millió fogyasztót meg az öt milla kici ocó magyar melóst akkor sebaj...

HaD 2020.03.24. 14:30:54

mellesleg nincs ez még lefutva...arra kell figyelni hogy ha nagyobb lesz a baj mint amire (nem)készültek akkor kiengedi e az "ellenzék" őket...szerintem igen:)...illetve ha kicsit megborul a sikersztori akkor kiengedi e őket az "ellenzék"...szerintem ki:)

degreen 2020.03.24. 14:32:42

@HaD: mekkora át... hogy az élőkkel foglalkoznak nem a statisztikával. naggggyon durva, komolyan, te mikre rá nem jössz.

degreen 2020.03.24. 14:44:04

@BOAR: olvasd már el ezt a bejegyzést: m54 2020.03.24. 13:57:16

nemecsekerno_007 2020.03.24. 14:44:42

@röf: Nekem már az is eszembe jutott, hogy az ellenzék csak megjátsza, hogy ennyire idióta. Én nem tudom elképzelni, hogy tényleg ilyen hülyék. Nem akarom elhinni.

nemecsekerno_007 2020.03.24. 14:46:19

@degreen: Ő demokrata!!! :))))))))))))))))))

nemecsekerno_007 2020.03.24. 14:51:27

@Emmett Brown: Muhahahahaha. Akkor nem a "függetlenobjektív" média tolja másfél hónapja a pánikkeltő-PR-t ahogy a csövön kifér ugye?!?!? Ja, de. :)))))))))

Február óta gyakorlatilag az index csak a koronavírusról és a kormány ekézéséről szól. Hamar beállt a sorba a 444, 24, hvg, népszava... Akkor ki is használta kommunikációs háborúra a járványt?!

Ja és nem a kormányt akarják leváltani. Á dehogy!!! A "civil" jogvédők is csak véletlen keveredtek bele. :)))))))

Világít a torony 2020.03.24. 14:55:23

@degreen:
" eddig azzal jöttetek, hogy Orbán már mindent ural. Akkor minek is kellene ez még neki?"
Először is egyedül firkázom, felesleges a többesszám használata. Másodszor pedig, eddig voltak alkotmányos gátak, ha kevesen is. Ezen parlamenti felhatalmazással a kezében azonban simán söpri el azokat. Eddig egyetlen értelmes magyarázatot sem olvastam, hogy mi szükség van az egyszemélyes uralom bevezetésére a járvány megfékezésének érdekében. Hátha neked sikerül, megpróbálod?

BOAR 2020.03.24. 14:56:19

@degreen: ???
Te meg olvasd el a cikket faszparaszt. Mert miként szexárdon vagy komlón, itt sem a védekezésről szólnak a tetves fideSSes polgármester első rendelkezései, hanem gyorsan beválasztott egy havert alpolgármesternek, a képviselőtestületnek meg lecsökkentette a javadalmazását.
Mert a vírus ilyen kemény intézkedések láttán hanyatt homlok fog menekülni még a megyéből is...

illaim 2020.03.24. 14:59:52

@nemecsekerno_007: Most elszóltad magad fidesstálib! LOL
Szóval benneteket sem a vírus aggaszt, hanem a hatalom elvesztése!

nemecsekerno_007 2020.03.24. 15:05:39

@illaim: Amilyen az Adjon Isten, olyan a Fogadj Isten!

"Szóval benneteket sem a vírus aggaszt, hanem a hatalom elvesztése!"

Ez valami ballib humor?! Az ellenzék egy tragédia, jobb ha eltűnnek a történelem sűlyesztőjében, mert sosem lesz normális ellenzékünk.

chrisred 2020.03.24. 15:06:02

@degreen: Igen, a katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a kéoviselőtestület feladatát a polgármester látja el.

chrisred 2020.03.24. 15:06:02

@degreen: Igen, a katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a kéoviselőtestület feladatát a polgármester látja el.

flydomi 2020.03.24. 15:08:48

@MAXVAL bircaman közíró:

Úniós támogatás = a tőlünk kisíbolt pénzt kis részének visszaadása

Jol mondod.Amit apank nagyon nem akar visszaadni a sajat nepenek..Inkabb a sajat naci rendszerebe nyonmja a lovet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 15:10:55

@flydomi:

A nyugat ellopta, Orbán részben visszaszerezte. Ezért is tombol Soros.

illaim 2020.03.24. 15:13:53

@nemecsekerno_007: Ez remélem komoly, mert viccnek nagyon szar! LOL

illaim 2020.03.24. 15:16:48

@MAXVAL bircaman közíró: Az amerikaiak már megtalálták a tefajtád új nevét!
COVIDIOT LOL

Ad Dio 2020.03.24. 15:17:48

Amíg az ellenzék ilyen szinten idióta, nincs sajnos létjogosultságuk sem. Talán az volna a legjobb, ha megszűnnének.

Ez az egész játék ezzel a felhatalmazási törvénnyel semmi más, mint egy politikai csapda, amibe az ellenzék annak rendje és módja szerint bele is sétált. Innentől le nem mossa magáról, hogy csak kerékkötőnek jó, meg hogy miatta terjedt el a vírus, hiszen ha akkor azt a hetet nem vesztegettük volna el bla-bla...

Ezt a törvénytervezetet nem támogatni nem bűn, annál sokkal súlyosabb dolog: ostoba hiba. Ami elkerülhetetlen, annak az élére kell állni, vagy legalábbis félre az útjából.

Nagyon sajnálom, de ez az ellenzék alkalmatlan a politikára. Egyszerűen életképtelen.

BOAR 2020.03.24. 15:22:36

@Ad Dio: Te idióta barom, mi a narkós kurva anyádat "vesztegettek el", milyen egy hétről pofázol?
Mi az amit most nem tud meglépni a führer és bandája? Ja, semmi. Minden jogosultságuk megvan. Csak nem arra használják amire kellene hanem politikai leszámolásra, a magadfajta gerinctelen hitvány férgek meg tapsolnak hozzá...

BOAR 2020.03.24. 15:24:22

@illaim: Tévedsz.
Az ilyet quisling-nek nevezik.

chrisred 2020.03.24. 15:25:56

@Ad Dio: Szerintem csak a faék egyszerűségével gondolkodó embereknél jön le így. A Fidesz saját magával pingpongozik, mint kormány és parlamenti többség. Az ellenzék pedig megtette a módosító javaslatait, amit szokás szerint elutasítanak. Ha a Fidesz ilyen szintű jogosítványok birtokában sem képes alkotmányos eszközökkel kezelni egy válsághelyzetet, akkor az elég nagy hozzá nem értést jelez.

HaD 2020.03.24. 15:27:54

@degreen: és az élőkkel hogyan foglalkoznak okoska??? ne legyen igazam de érdekes lesz itt még a következő egy két hónap öregem...azért mer a mester kiállt tegnap és előadta a tábornokos figurát azért még a kamu az kamu maradt;)...

nemecsekerno_007 2020.03.24. 15:31:05

@illaim: Már mi? Melyik része? :))))))))

Akkora kommunikációs sallerbe sétáltok bele, hogy a 2/3 adja a másikat. És észre se veszitek, mert nem látjátok Orbántól az erdőt. :)))))))

AngeI 2020.03.24. 15:34:14

Az ókori római köztársaságban is ismert volt ez a megoldás. A diktátor szó is innen származik, amikor-válságos helyzetben egyetlen személyt hatalmaztak fel teljhatalommal egy bizonyos időre (6 hónap) , a túlélés érdekében.

BOAR 2020.03.24. 15:35:08

@nemecsekerno_007: És ebben a helyzetben nyilván kommunikációs sallereket kell osztogatni meg rászabadítani a magadfajta habonytaknyokat az összes létező netes felületre, hogy örvendjenek ennek...
Anyád tudja, hogy miből élsz? Nem ugrott a kútba szégyenében?

HaD 2020.03.24. 15:35:23

@flydomi: monnyuk jó lenne ezt a kisíbolást kicsit kifejteni!!! Ki mikor és hogyan síbol ki innen és mit??? Az hogy visszaosztanak az ok...csak az kicsit nem ok hogy ez számolatlanul megy a kis offshore számlákra onnan meg vissza mint befektetés a bibsik bulijába...és ezt mondjuk nem csak az emút 10 éveben meg az emút 8 évben űzi a "magyar" elit hanem hosszú évtizedek óta...szóval ha van pontos infó hogy ki mit és hogyan azt az infót megköszönném;)...mindjárt az olaf-nak is lehetne címezni;) ...aztán megnézni hogy valóban kivizsgálják e:):)

AngeI 2020.03.24. 15:36:20

@HaD: Az ennek az országnak a kurva nagy szerencséje, hogy már tíz éve el lettetek hajtva a bús picsába. Ha ti lennétek hatalmon most, kb. úgy állnánk, mint az olaszok..

Ad Dio 2020.03.24. 15:38:28

@chrisred:

"Szerintem csak a faék egyszerűségével gondolkodó embereknél jön le így."

Lehet hogy nem vagyok egy Einstein, de ez az egész szerencsére nem is olyan komplikált. Orbánnak semmi szüksége erre a felhatalmazási mizériára. E nélkül is simán el tud mindent intézni a 2/3-ával amit csak akar. Akkor mivégre ez az egész? Igen, tudom: diktatúrát akar kiépíteni! Nem zárom ki, bár van egy ennél sokkal valószínűbb tippem: fél. Tudja, hogy a válság kényes időszak. Nagyon könnyen a nyakán marad a regnáló hatalomnak, hogy az ő idején haltak meg az emberek, meg ment tönkre a gazdaság. Ha ez így alakul, akkor neki vége. Na most ezt csak gy lehet elkerülni, ha bemutatja azt, hogy az alternatíva ezt még sokkal rosszabbul csinálta volna. Hovatovább miattuk nem sikerült! Hiszen ott volt az az elvesztegett hét! Ha az nem lett volna bla-bla. Érted-e? A kormány jelenleg biztonsági játékot játszik. A nagy lázadó fenegyerek most PONT azt teszi, amit a többiek, amit elvár az ország közhangulata. Viszont bebiztosította magát abból az irányból, hogy HA, akkor tudjon bűnbakot képezni.

Chris... lehet egyszerű vagyok, de ez PONT ilyen faék egyszerű. Az ellenzék bedőlt egy faék egyszerű cselnek.

"Az ellenzék pedig megtette a módosító javaslatait, amit szokás szerint elutasítanak."

Amiről persze tudni lehetett, hogy így történik. Mert ez nem más, mint egy csapda. Semmi egyéb célja nincs, mint lehetőséget teremteni arra, hogy a vírus hatásait rá lehessen tolni az ellenzékre.

"Ha a Fidesz ilyen szintű jogosítványok birtokában sem képes alkotmányos eszközökkel kezelni egy válsághelyzetet, akkor az elég nagy hozzá nem értést jelez."

Ez a kérdés tisztán politika, Cseppet sem államirányítás...

Emmett Brown 2020.03.24. 15:55:52

@nemecsekerno_007: jaja, micsoda balfaszok. Iskolabezárást követeltek, ami teljesen hallatlan dolog, és sehol senki korábban még nem lépte meg. Oh wait...

Milyen pánikkeltésről beszélsz? Számonkérni azt, hogy mi miért csinálunk máshogy dolgokat mint kb mindenki más az aztán tényleg egy kommunikációs atombomba.

chrisred 2020.03.24. 15:57:43

@Ad Dio: A gondolatmeneted ott bicsaklik ki, hogy a kormány így is, úgy is az ellenzéket fogja kikiáltani bűnbaknak. És nem látom magam előtt a Fidesz szavazók tömegét, akik erre a homlokukra csapnak: hoppá, az ellenzék megszavazta a koronavírus törvényt, mégis a kormány a hibás. Az ellenzéki pártok szimpatizánsai meg pont azt várják el, amit az ellenzék csinál. A semlegeseket vagy nem érdekli az egész, vagy szánalmas színjátéknak tartják.

Emmett Brown 2020.03.24. 15:59:24

@Ad Dio: nyilván így van.

Ebből viszont automatikusan adódik a kérdés, hogy miféle vezető az, akinek a célja az, hogy ő (és a körei) jöjjenek ki jól egy ilyen helyzetből, és ne az ország?

HaD 2020.03.24. 16:09:50

@/\ngel: ki az a mi jóember? Aki nem tapsikol ahhoz amit itt 30 éve a szemétláda mszmp utód elit művel???Ide értve a tetves jelenlegi és emút 30 év úgymond politikusait...gyurcsány meg orbán haveroddal az élen akik jót röhögnek rajtad(meg sajna rajtam is)... Ez nem tíz éve tart bameg ...ja...de ha vki ballib meg fidess alapokon éli a kis primkó életét(vagy ezért fizetik?) akkor no comment.....

el periodista 2020.03.24. 16:13:12

@háromperhármas:
- "Azért egy személyben O. V. dönt, mert valakinek döntenie kell, és ő a miniszterelnök!" Ühüm, a végső döntés valóban az övé, ez tény. A baj az, hogy MINDENBEN ő akar dönteni (lásd még a katasztrófavédelem, az árvizi hős, a migráció legyőzője stb. címszavakat).
- Ő valószínűleg a szakemberek meghallgatása után hozza meg a döntéseit, - legalábbis remélem. Ühüm, ez szertinem felejtős. Érzelmek nélkül: az eddigi húzásai mind-mind arról szóltak, hogy pont hogy nem hallgat a szakértőkre, mert az van, amit ő elképzelt. Ez igaz a földrajzi bizottság beszántásától az ÁNTSZ (!) néhány évvel ezelőtti szétveréséig. Akárhogy mosdatjátok, az elmúlt 10 évben nem bizonyította be, hogy A) önmérsékletre képes és B) az ország érdekeit nézné. Mindig hétrafelé meg y a mutogatás, de ez elmúlt dekádban minden eszköz a kezuükben volt, hogy rendbe szedjék a gazdaságot, ehelyett (az unalomig ismert és felhozott hobbiköltekezés mellett) azzal voltak elfoglalva, hogy az eredeti tőkefelhalmozást újrajátszák. De mivel önzők, ezért úgy, hogy másnak lehetőeleg ne jusson. Kontraszelektált janicsárok vannak mellette, holott most kellenének az igazi szakértők. Akik egyébként csinálják csendben a dolgukat, s nem gerinctelenül hajladoznak a kamerák előtt.
-" A baj nem ezzel van... hanem azzal, hogy ezt a döntési jogkört, lehetőséget akár az idők végezetéig is fenntarthatja, ha akarja. Nincs időkorlát. Pedig egy 90-120 napos határidő kihúzta volna a mérgfogát a dolognak." Ühüm. itt ki is lóg a lóláb és azonnal lelelpleződik, hogy mire megy ki az egész. konkrétan belemondta egy egész ország szemébe, hogy neki nem kell 90 napos határidő. nekik időkorlát nélkül kell. Mint egy elmegyenge hülyegyerek. Éppencsak nem dobbantot hozzá egyet hisztérikusan.
Abban egyetértünk, hogy kommunikációs húzás volt, de visszafelé is elsülhet, mert egyébiránt nem tud uralkodni magán (másokon akar állandóan), így hamar vissza is fog élni a jogkörrel. Akkor majd látja mindenki, hogy meztelen a császár. Kérdés, hogy vajon nevetnek-e rajta vagy esetleg más fog megfordulni a fejükben.

Ad Dio 2020.03.24. 16:42:26

@chrisred:

"És nem látom magam előtt a Fidesz szavazók tömegét, akik erre a homlokukra csapnak: hoppá, az ellenzék megszavazta a koronavírus törvényt, mégis a kormány a hibás. Az ellenzéki pártok szimpatizánsai meg pont azt várják el, amit az ellenzék csinál."

Idáig stimmel.

"A semlegeseket vagy nem érdekli az egész, vagy szánalmas színjátéknak tartják."

Ez meg a tévedés. A választást a "semlegesek" döntik el. Vagyis azok, akiknek nincs szigor párt preferenciája, de azért elmennek szavazni. Normál politikus őértük küzd Mo-on. Teljesen felesleges a hívőket kiszolgálni. Azok akkor is hűek, ha a párt nem pont azt teszi, ami szerintük a leghelyesebb. Megmagyarázzák maguknak majd. A középső mezsgye a lényeg. A Fidesz ide fókuszál, míg az ellenzék haza bizonygat. Vesztett stratégia. Tálcán kínálják magukat bűnbaknak. Meg is fogják kapni amit érdemelnek.

Én ezt mint jobboldali, ámde demokrata szomorúan és - igen - kissé dühösen nézem. Kompetens ellenzékre szükség van/volna. De ez a mostani gárda simán csak életképtelen.

Ad Dio 2020.03.24. 16:43:45

@Emmett Brown:

Isten hozott a tömegdemokrácia világában!

Emmett Brown 2020.03.24. 16:56:45

@Ad Dio: a dolog iróniája, hogy a rendszerváltás óta kb Bajnai volt az egyetlen, aki vezetőként nem saját magát akarta helyzetbe hozni. És őt nem is a nép választotta meg.

Ad Dio 2020.03.24. 16:59:12

@Emmett Brown:

:-)

Szimpatikus ember volt, de tökéletesen alkalmatlan politikus.

nemecsekerno_007 2020.03.24. 17:06:09

@BOAR: Te mi a f@szról karattyolsz? Az a baj veletek, hogy vakok vagytok, nem látjátok Orbántól az erdőt.

Bármilyen témát bedob a kormány, csaptok rá mint gyöngytyúk a takonyra. A teljesítményetek meg szánalmas. Ez nem ellenzék, hanem megélhetési fikázók. Komolyan mondom, hogy tragédia.

Bkkzol 2020.03.24. 17:07:45

Mennyi segítség jött eddig Brüsszelből, Luxemburgból???

nemecsekerno_007 2020.03.24. 17:08:05

@Emmett Brown: Ellenzéki buktába gyalogoltok és fel se tűnik. Azt nem értitek, hogy mi a nemzet de az már gáz, hogy a közösséget se tudjátok, hogy mi fán terem.

nemecsekerno_007 2020.03.24. 17:10:19

@Bkkzol: Kb. annyi mint a migránsválság idején. :)))))))))

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 17:45:17

Orbán nem diktátor. Nem liberális. És? Én sem vagyok az.
Kormányon van, miniszterelnök és én bízom benne, az ellenzékben viszont nem.
Orbán hazafi. Fekete Győr meg a Donáth ringyó nem az.

BOAR 2020.03.24. 17:58:43

@liberalnazi dickheads:
Folytasd a felsorolást.
-Az apád egy impotens majom
-Az anyád a szánalmas fürdőskurva
-.....
Egy tévedés volt csupán. Orbán nem hazafi hanem hazaáruló.

flydomi 2020.03.24. 18:00:10

@MAXVAL bircaman közíró:
Szoval a visszaszerzett penzt inkabb sajat zsebebe,es a haverok zsebebe rakja, minthogy a magyar nemzet lakóinak adna.
Kosz a felismerest es a beismerest.

BOAR 2020.03.24. 18:02:29

@Bkkzol: Juj...most hirtelen jó Brüsszel? Most kellene, hogy segítsen? Máskor meg...
Egyébként milyen segítségre gondolsz kismajom? Hiszen a führer meg a csicskásai megmondták, minden eshetőségre fel vannak készülve, védőfelszerelés, lélegeztetőgép, kórházi férőhely, kaja pia van elegendő... Akkor mit szeretnél, húsvéti üdvözlőlapot?
Na menj szépen a demagóg kurva anyádba...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 18:06:45

@nemecsekerno_007: "sűlyesztőjében" - beszarok! :-)) Ember! Sosem tanulod meg hogy kell helyesen írni? És egy szóban két helyesírási hibát is elkövetni, az nem semmi.

Bkkzol 2020.03.24. 18:11:35

@BOAR: Demagógia?! Használd azt a maszkot és lélegeztető gépet amit Brüsszel és Merkel mama küld... a hamburgi kikötőben zárolták a továbbítást a maszkokat és gépeket tartalmazó konténereket még meg nem érkezett a saját rendelésük.

ulpius66 2020.03.24. 18:12:23

Egyebekben mennyibe kerül egy lélegeztető gép?

Vennék vagy hármat.... jól mutatna a nappalimban!

BOAR 2020.03.24. 18:14:08

@Bkkzol: Miért azt használjam buzigyerek? Kásler megmondta már egy hónappal ezelőtt, hogy mindegyikből van elegendő...

BOAR 2020.03.24. 18:15:39

@ulpius66: Kisgyerek, amit a bérkommentelésért kapsz, abból inkább vegyél három nagy levegőt. Aztán tartsd bent amíg elül a járvány...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 18:16:08

Miért kell Orbánnak ez a felhatalmazás? A parlament nem tudja rendszeresen meghosszabbítani? Valaki magyarázza meg mire kell!

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 18:19:25

@BOAR: van, de remélem anyádnak nem jut

BOAR 2020.03.24. 18:20:54

@liberalnazi dickheads: Reménykedj...
Abban is, hogy nem talállak meg...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.24. 18:21:37

@nemecsekerno_007: Tehát a geci gazdád már megint csak a saját érdekeit nézi!

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 18:22:28

@BOAR: bárhol bármikor te faszarcú köcsög balos geci

BOAR 2020.03.24. 18:25:59

@liberalnazi dickheads:
Faszarcú köcsög geci az a jó kurva anyád de egyébként rendben, rendezzük le kismajom...

nemecsekerno_007 2020.03.24. 18:42:46

@Emmett Brown: Jajj. Tényleg ezt csinálnám?! :)))))) Ha te mondod.

nemecsekerno_007 2020.03.24. 18:43:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Orbán az ország érdekeit nézi. Az ellenzék nem tud mit kezdeni a nemzettel. De most már az is látszik, hogy azzal a közösséggel se.

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.24. 18:46:09

@nemecsekerno_007: "Orbán az ország érdekeit nézi."

na lám, lám megfött A NAP HÜLYÉJE!!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 18:47:46

@nemecsekerno_007: Meg tudod magyarázni minek Orbánnak ez a hatalom? Vagy megint "elsűlyedsz" ? :-)) Mi az amit enélkül nem tud megtenni?

Ad Dio 2020.03.24. 18:49:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Feljebb többen leírtuk: ez egy politikai csapda volt az ellenzéknek... bele is trappolt nagy lelkesen.

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.24. 18:50:23

@Ad Dio: "A választást a "semlegesek" döntik el. Vagyis azok, akiknek nincs szigor párt preferenciája, de azért elmennek szavazni. Normál politikus őértük küzd Mo-on."

Tévedés, minden politiksu tudja, hogy ez a nép mélysötét, így nem 2-3% semlegesre, nem 5-8% értelmiségire kell ráhajtani, hanem a 80% síkhülyére.

Nemhiába van ma már a legtöbb komcsi szavazó a fideSSben!!!!

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.24. 18:55:18

@Ad Dio: "Feljebb többen leírtuk: ez egy politikai csapda volt az ellenzéknek... bele is trappolt nagy lelkesen."

Söt, a világsajtó is belesesett a Rogyántóni- Takonyárpi észkombány páros csapdájába,. mert a hülyék mindenhol azt írják, hogy orbán most akarja véglegesíteni a diktatorikus egyeduralkodását.

Hogy mennyire hülye ez az egész világ, bezzeg ti atomtudós fidióta panelprolik,. ti vagytok a fény Európa egén.

HaD 2020.03.24. 18:56:43

Ma két olyan dolgot adtak be a népnek mellékesen amiről a fsz "ellenzéknek" kikiáltott banda aszisztálása mellett szépen elterelődik a figyelem....csak megjegyzem mi a fszért mentek be ezek egyáltalán szavazni ha van olyan szuper kis lehetőség hogy egy hét múlva így is úgy is meglépi ez a kcsög félzsidó félcigány azt amit kitalált?? Ez sima színjáték a hülye gyerekek szórakoztatására...de főleg figyelem elterelés közös kooprudukcióban. Arra ki figyel ma hogy innen kezdve bárki bármiben hal meg arra az lesz hogy nem tudjuk...tán túl öreg volt. Pláne ha tömeges lesz a halálozás....merthogy nem kell vizsgálni hogy a vírustól vagy mástól halt e meg a kliens.Besöpörték az anyátokat meg az apátokat meg a nagyszülőket a szőnyeg alá ha elpatkolnak a járványban bmeg....itt meg a balliben meg a fidessen acsarkodik a jónép(és akit ezért fizetnek az még a jobbik eset). Másrészt a járvány görbe elnyújtása az a alapvetően annak elleplezése hogy bsztak felkészülni illetve a magyar eü terhelhetősége szinte nulla. Ennek megfelelően járnak el...ebben konzekvensek. Az viszont hogy emiatt milyen kár éri a magyar gazdaságot, azt a fsza kis elnyújtó taktika miatt megjósolni sem lehet.Főleg amiatt is hogy a módszerváltás alapvetően egy gazdaságromboló és az orosz lerablás után a nyugat lerablásának a kiszolgálása és ezáltal a magyar termelő kapacitások lerombolását szolgálta...és ennek a 30 éve itt mocskoskodó kisz palánták az élharcosai ....gyurcsányostól orbánostól....néha bevetnek ilyen torgyán csurka vona féléket hogy kiszűrhessék a hőbörgőket....a qrva anyjuktól meg tolvaj apjuktól ezt jól megtanulták:(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 18:56:48

@Ad Dio: Én nem látok benne csapdát. Ez ahhoz kell ha nagy gazdasági zűr lesz. És ha az lesz, akkor sokan fognak annak örülni ha nem kapta meg. Ha pedig csapdának van szánva, akkor eléggé szánalmas hogy ezt műveli a fidesz ilyen helyzetben.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 18:58:04

@Ad Dio: Értsem úgy hogy most ismerted be, hogy egyébként semmi szükség nincs rá?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:05:20

@HaD: Ja, a hazai termelés leépítése. Pl a cukorgyárak. Elképesztően veszteségesek voltak. Mészáros cukorgyára pl most milliárdos veszteséget termel, az állami támogatással együtt. Egy tőkeszegény, elavult, veszteséges szart adtak el.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:07:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Fel sem vetődik a többségben hogy tényleg szükséges-e. Csak a birka helyeslés.

Ad Dio 2020.03.24. 19:13:49

@2018 Obánék Moszkva fele menekülnek!:

Jó a nicked :-)... esetleg felmerült már benned, hogy frissítsd? 2022 a következő dátum...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:13:53

@nemecsekerno_007: Nagyon "elsűlyedtél". Nem tudod megmagyarázni miért is szükséges Orbánnak ez a tejhatalom? Mi az amit enélkül nem tud megtenni a járvány ellen?

Ad Dio 2020.03.24. 19:17:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Beismertem? Normális vagy? Hát én csináltam??? Sokat hiszel rólam :-). Én csak egy állampolgár vagyok... és igen: a törvénytervezet sokkal inkább politikai célból született, mintsem... de mindegy.. .nem ismétlem magam. Ha érdekel, lapozz vissza. Az pedig hogy én ETIKAILAG mit vagy mit sem gondolok, irreleváns... az ellenzék viszont ezt megint nagyon-nagyon csúnyán el... khm... rontotta...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.24. 19:18:44

@Ad Dio: fideszes létedre te se nem jobboldali se nem demokrata nem vagy!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:20:27

@Ad Dio: Attól még hogy nincs közöd hozzá, beismerése annak hogy szarra sem jó a járvány ellen. Szerintem az ellenzéknek meg kötelessége hogy ezt ne hagyja.

chrisred 2020.03.24. 19:27:56

@Ad Dio: A középső mezsgyét egyik kakas szemétdombja sem érdekli.

almásderes 2020.03.24. 19:28:28

Nem értem miért kérte az ellenzék felhatalmazását is a vészhelyzet meghatározatlan meghosszabbítására, ha legutóbb is vészhelyzetet tudott hirdetni, és meg tudta hozni a szükséges intézkedéseket. Egyébként is meg fogja hosszabbítani az ellenzék nélkül is a jövő héten. De miért annyira fontos ez neki, más országokban sem kértek ilyen szintű felhatalmazást. Még Olaszországban sem. Ott is egyet értett a kormány az ellenzékkel, hogy mit kell tenniük. Itt sem lesz ebből vita. Ha annyira fontos volt neki az ellenzék véleménye, akkor világos mit kell tennie. Mondjon le.

chrisred 2020.03.24. 19:31:13

@liberalnazi dickheads: A politikus és hazafi gyakorlatilag a világon oximoron, Magyarországon különösen az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 19:32:39

@flydomi:

A költségvetésbe ment vissza a manyup-cápák által elsíbolt nyugdíjvagyon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:37:45

@MAXVAL bircaman közíró: Aha. Szóval a költségvetés foltozták belőle, mert az adósság nem csökkent, hanem sokat nőtt. Az ilyen elszólásokért fizetés megvonást fogsz kapni a gazdáidtól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:38:58

@MAXVAL bircaman közíró: Különben meg ha elsíbolták, akkor hogy ment vissza? Megint kendert legeltél?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 19:41:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Így igaz, eleve a nyugdíjadóknak a költségvetésben a helyük, nem kapzsi spekuláns manyup-cápák zsebében.

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 19:41:45

@chrisred: en ezt nem igy latom, de persze Te azt gondolsz amit akarsz, de egy kérdésem azért lenne, miért akarsz baloldali liberálisokat ha ok sem hazafiak szerinted?

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 19:43:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: talán azert mert a geci EU kapitalistak kinyirtak hazai cukorgyartast 2004-utan.. Nem kellett volna belépni.

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 19:45:36

@BOAR: anyám kurva volt vilag eleteben de ez nem valtoztat azon hogy vallalhatatlan vagy, embernek hitvany magyarnak alkalmatlan :) faszkalap

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:46:13

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor mégse síbolták el. Vagyis hazudtál.
@liberalnazi dickheads: Szerintem tanuld meg mit jelent ez az idegen szó - oximoron! :-)) Ja,nem. Ilyen nehéz kifejezést nem fogsz tudni értelmezni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 19:49:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Sikerült időben lépni, még nem tudták a tőzsdecápák zsákokban elszállítani a magyar emberek nyugdíját a Kajmán-szigetekre. Gyors lépés volt, sikerült meglepetésszerű támadással legyőzni az ellenséget.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:51:16

@liberalnazi dickheads: Ja. Ha nem lépünk be, akkor nincs itt ekkora autógyártás. A mezőgazdaság termelése 2700 milliárd, az autóiparé meg 8000 milliárd. Ja és még nem mondtad meg Mészáros cukor üzeme miért termelt máris 6 milliárd forint veszteséget.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 19:53:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

De, náluk volt, csak még nem vitték ki az országból. A nép pedig időben lecsapott gennyes székházaikra, s zárolta a kasszát.

flydomi 2020.03.24. 19:54:53

@MAXVAL bircaman közíró:

Szoval akkor a MANYUP-ot a Selmeczi es a tobbi fidesses lopta el?Mert ha jol tudom,az 2010 utan tortent,aminek sok millios maganszamlara kellett volna mennie.......vagy inkabb fidesses zsebekbe ment?

BOAR 2020.03.24. 19:55:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A cukor/alkoholgyártást lehet azért nyereségesen is művelni.
Csak ehhez érteni is kell, a kisgömböc mentalitás ide kevés. Akik ebben benne vannak, azoknak nagyon profi alapanyagbeszerző csapata van és bevált piacai mindenre, a gyártási melléktermékekre is.
Furcsa lenne, ha pénztárosék kezében máris nyereséget termelne. egyenlőre nem is fontos nekik, ott az a pénz amit elloptak a kivitelezésnél.

flydomi 2020.03.24. 19:57:20

@MAXVAL bircaman közíró:
A költségvetésbe ment vissza a manyup-cápák által elsíbolt nyugdíjvagyon.

Szoval ha jol ertem,az unios penz,amit kapunk,azokhoz kerult,akik a Manyup penzt is elsipoltak,zsebre tettek,es a allampolgaraikat megloptak.
Koszonom a beismerest ismet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 19:57:25

@flydomi:

Nem, ők visszavették.

Magánszámlákra nincs pénz, sok a nyugdíjas.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 19:57:34

@MAXVAL bircaman közíró: Tehát megvan, nem síbolták el. A költségvetést elköltötték, vagyis a manyupot elköltötték? Amit a gyurcsányék félretettek, azt elköltötték? Mert az adósság nőtt, azt nem csökkentették vele.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 19:58:32

@flydomi:

Az úniós pénz kb. a kisíbolt pénz ötöde, a tolvajok visszaadják a zsákmány egy kis részét, ennyi az egész.

BOAR 2020.03.24. 19:59:38

@liberalnazi dickheads: Ha a te szemedben vállalhatatlan, alkalmatlan stb. vagyok az számomra dicséret.
Ha majd taknyodban, véredben fekszel a földön, a füledbe súgom, miért... :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 20:00:20

@BOAR: Hát kisgömböc kezében minden szarrá megy. Lásd az informatikai bizniszek, a tőzsde ügyletek, Mátrai erőmű, cukorgyártés. Egy sikeres üzletága van, Orbán seggének nyalása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.24. 20:01:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mire kellene költeni a nyugdíjadót, ha nem a nyugdíjakra?

Így igaz: Gyurcsány félretette és odaadta magáncégeknek az emberek nyugdíjadóját, Orbán időben visszavette.

chrisred 2020.03.24. 20:05:41

@MAXVAL bircaman közíró: Ha mindenki maga gondoskodik a nyugdíjáról, akkor mindegy, hogy egy nyugdíjas van vagy tízmilliárd. Az aktívak és a nyugdíjasok aránya csak a felosztó-kirovó rendszerben érdekes.

BOAR 2020.03.24. 20:05:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Várj csak, honnan tudod, mi neki a siker?
A Mátrai erőművön egy valag pénzt keresett, kockázat nélkül.
Ja, az erőmű nagyjából tönkrement de ez hol érdekli őket?
A tőzsdén mondjuk tényleg bukott, gondolom, szorult is viktornál rendesen. Bár nem gondolnám, hogy bármi felelős döntés rá lenne bízva. -Annyi a feladata, hogy NE nyilatkozzon mert az nem megy neki, (és persze viktor nyaralójában ő köti be a gáztűzhelyt.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 20:08:45

@BOAR: Félmunkát akarsz végezni? Még lesz füle?
@MAXVAL bircaman közíró: És Orbán elköltötte a költségvetésben. Nem fogsz te ezért szorulni a gazdáidnál hogy ilyeneket beismersz?

flydomi 2020.03.24. 20:09:11

@MAXVAL bircaman közíró: Az úniós pénz kb. a kisíbolt pénz ötöde, a tolvajok visszaadják a zsákmány egy kis részét, ennyi az egész.

Szoval,amit az uniotol kapunk,annak a otode fidesses zsebekre megy,ahogy a manyup penz is.Mert ezt irtad.Es,ha jol ertelmezem,akkor egyes fidesses tolvajok visszaadjak a zsakman egy kis reszet.Ertjuk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 20:13:31

@flydomi: Szerintem átbaszta a dílere. A kábszernek használt erjesztett narancslé helyett igazság szérumot adott neki.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 20:14:52

@BOAR: Csak akkor már nem érdemes elütni a két füle között.

BOAR 2020.03.24. 20:16:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Szerintem átbaszta a dílere. "
Rajta tesztelik az új orosz koronavírus gyógyszert. Már két orra van de a fogai és a haja kihullottak.

BOAR 2020.03.24. 20:17:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Oda lehet csapni emlékezetből is. Elég széles a szívlapát.

tireless treehugger 2020.03.24. 21:03:25

Sportoló vagy?, szuper. Otthon maradhatsz nem hiányzol sehonnan.
Persze jobb lenne ha a földeken vagy kórházban önkénteskednél.
De azért azt te sem gondolod komolyan hogy "összefogás", mert akkor már rég csinálnád. Vagy nem?

liberalnazi dickheads 2020.03.24. 21:03:30

@BOAR: nethuszar vagy mint a tobbi balos tarisznyas, Te kezdtel itt izmozni mert mashoz nem ertesz paraszt gyerek, huzzal vissza a ko ala ami alol elomásztál. A miniszterelnokot Orban Viktonak hivjak, a parlamentben meg valasztott 2/3 tobbsegunk ul. Szoval folosleges itt szajtepes, a kovetkezo valasztason is szopni fogtok, de addig legalabb vehetsz magadnak nehany dolgot a nalad maradt adoforintokbol, es ha esetleg nem esett volna le, a jobboldali konzervativ kormany miatt nem kell arab gecikkel osztozkodnod a baratnodon, es nem kell 30% szja-t fizetned mert nem kell segelyezni a migrans kocsogoket. Baloldali kormany eseten garantalom neked hogy szopni fogsz, most meg oszthatod itt a nem letezo agyadat mert akkor elnyomas van bazze hogy meg Te is megszolalhatsz olyan ugyekben amihez gozod sincs..Demokracia..edes faszom, a reggelidet se tudnad kivalasztani..

László Hevesi 2020.03.24. 21:29:49

@chrisred: " felosztó-kirovó rendszerben érdekes" A csicska birka nem tudja ám, mit jelent ez. :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.24. 21:31:41

@liberalnazi dickheads: Te faszkalap! A GDP arányos adó ma is ugyanaz mint a szocik alatt volt.

DR. Smit Pal 2020.03.25. 00:42:02

", hogy most Ő egyedül akar döntéseket hozni (hiszen nem járványszakértő), mikor mindenki tudja, a járványt csak ÖSSZEFOGÁSSAL lehet megállítani. A helyzet elég komoly, így azzal kellene foglalkozni, nem a hatalom átvételével, nekem ez a véleményem. Mindegy itt ki milyen színeket és oldalt képvisel, hiszen mind magyarok vagyunk."

A magyarok mar OSSZEFOGTAK, ezert valasztottunk 10 eve magyar nemzeti kormanyt.
A Soros altal idekuldott magyargyulolo ellenseges ugynokokkel pedig nem kell, nem szabad, nincs miert osszefognunk. Ezeket, a demokracia gyengesegeit (SAJNOS DEMOKRACIABAN A NYILTAN MAGYARGYULOLO ELLENSEGRE SEM LEHET LOVETNI) kihasznalo bunozoket, akik kulonbozo ellenzeki partokban tomorulnek, meg figyelmen kivul kell hagyni, illetve vedekeznunk kell ellenuk.

Éhbérkommentelő 2020.03.25. 01:22:13

Mulatságos megint látni ezt a műpánikot. Hányszor lehet diktatúrát bevezetni úgy, hogy ne legyen még nagyon uncsis?

Csak szólok, hogy Orbán már 2010-ben bevezette a "felhatalmazási törvényt". Igen, diktatórikus célból. Itt van egy cikk róla (gondolom mindenki érti mit jelent az hogy "Ermächtigungsgesetz")

11, November 2010
Eine Art Ermächtigungsgesetz

www.sueddeutsche.de/wirtschaft/ungarn-eine-art-ermaechtigungsgesetz-1.1022122

Éhbérkommentelő 2020.03.25. 01:33:05

@almásderes:
Én inkább azt mondanám, hogy a koronavírus monnyon le

De ahogy az ellenzéket nézem inkább választanák az Orbán lemondását a koronavírust meg bevennék a Nagyondemokratikus koalícióba

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 04:32:52

Megtaláltam az törvénytervezet ominózus részét, amit itt most közreadok. Aztán vitázzunk ezentúl csak a tényekről zsigeri felhangok nélkül. Szeretném ha az ellenzéki szimpátiával bíró ismerőseim elmondanák, hogy mi a gond ezzel?

2. §
(1) A Kormány a veszélyhelyzetben – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes
törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben meghatározott rendkívüli
intézkedéseken és szabályokon túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és
jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével
egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb
rendkívüli intézkedéseket hozhat.
(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti jogkörét – a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal
arányosan – a Rendelet szerinti humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros
hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja.
3. §
(1) Az Országgyűlés az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a Kormányt,
hogy
a) a Rendelet 2. §-a és 3. §-a, valamint
b) a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti kormányrendeletek
hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa.
1
(2) Az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően az (1) bekezdés szerinti
felhatalmazását visszavonhatja.
(3) Az Országgyűlés a Rendelet 2. § és 3. §-át, valamint a Rendelet hatálybalépését követően e
törvény hatálybalépéséig megalkotott, (1) bekezdés b) pontja szerinti kormányrendeleteket
megerősíti.

majd ha befejezte a poszter a NEM ÉRTÉST
akkor, olvassa a tv szövegét
adulja amr el valaki barki
mi a problema ezzel a szoveggel, az h a balos patkanyok hazudnak rola, egy dolog...mindig azt teszik, de
mi a gond ezzel a szoveggel?

n3spr3ss0 2020.03.25. 05:15:54

@/\ngel: Persze, mert az Orbán isten védi a népet. Te olyan hülye vagy, hogy az már fáj.

n3spr3ss0 2020.03.25. 05:19:23

A járvány is megmutatja, hogy egy beteg (agy) ember egy beteg társadalmat alkotott és vezet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 05:39:11

@chrisred:

Csak a leggazdagabbak képesek maguk gondoskodni nyugdíjukról.

n3spr3ss0 2020.03.25. 05:42:01

Diktátorból királyt szeretnétek, hát ló..sz a seggetekbe.

n3spr3ss0 2020.03.25. 05:43:48

@FILTOL: A románok ebbe is belepofázhatnak?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 05:45:17

@flydomi:

Az ország javára megy ez a pémz, sajnos csak kisebb részben, mert az úniós pénzek nagyobb része visszamegy nyugatra azonnal.

gigabursch 2020.03.25. 06:21:31

Az őseink sokmindenért küzdöttek, de az idiokráciáért nem.

gigabursch 2020.03.25. 06:26:16

@math0:
10-20 % választja az érdektelen és működésképtelen ellenzéket az LMP-től a Jobbikig.
Homok a szélben.

chrisred 2020.03.25. 06:40:21

@MAXVAL bircaman közíró: Most sem csak a leggazdagabbak gondoskodnak mások nyugdíjáról, csak annyi változás történne, hogy az aktívak jövedelméből nem a jelenkori nyugdíjasok nyugdíját fizetnék, hanem mindenkinek a saját későbbi nyugdíjas éveire tennék félre.

apro_marosan_petergabor 2020.03.25. 06:47:15

Nem véletlenül találták ki vészhelyzetre a rendeleti kormányzást.
Pl. azért, hogy belátással nem rendelkező, politikai haszonszerzésre bármikor rámozduló, lelkiismeretlen politikusok ne obstruálhassanak szét minden intézkedést, amire gyorsan szükség van.
Azért, hogy működjön az ország, vészhelyzetben. Azért, hogy ne Soros zsebszervezetei (Amnesty, Helsinki stb.) mondják meg (hátuk mögött a lelkiismeretlen politikai haszonlesőkkel, libbant médiával), hogy mi történjen, ami a többség érdekében szükséges - nem pedig egyes egyének felnagyított, látszat érdekei fékezzék a dolgok szükséges menetét.
(Így is láthatóak ezek - minek a határzár, minek a szabály és norma felrúgó irániak kitoloncolása, mindek a karantén - mi van a szabadságjogokkal - megy a mantra természetesen - csak tojnak rá mindenütt, Franciaországtól Magyarországig)
Azt sem árt átgondolni, lehet egy hónap múlva betegségek miatt fél létszámú lesz a parlament, esély nélkül a normális működésre - értelmes enmber megelőzi ezt (s enm véletlen, hogy erre lehetőséget adnak a törvények).
A hadsereg nem demokratikusan megy, sem egy vállalat, sem egy vvállalati válság menenedzselés -hanem hierarchikus működtetéssel.
Azt már csak habnak teszem hozzá, hogy Karácsony "mester" meg jópár ellenzéli polgármester azonnal bevezettte a rendeleti kormányzást - megkérdőjelezhető intézkedésekkel is - érdekes módonn a konglomerátum ellenzék és ballib sajtó pulzus emelkedése nélkül...

chrisred 2020.03.25. 06:51:21

@apro_marosan_petergabor: "Azt már csak habnak teszem hozzá, hogy Karácsony "mester" meg jópár ellenzéli polgármester azonnal bevezettte a rendeleti kormányzást - megkérdőjelezhető intézkedésekkel is - érdekes módonn a konglomerátum ellenzék és ballib sajtó pulzus emelkedése nélkül."

Tedd hozzá azt is, hogy a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései szerint történik így. És a veszélyhelyzet fennállásig lehetséges, amit egyetlen polgármester sem határozhat meg saját hatáskörben, hogy meddig tart, mert a kormány dönti el.

chrisred 2020.03.25. 06:55:31

@math0: "2011. évi CXXVIII. törvény 46. § 4) Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja."

Én nem látom a megszövegezésből, hogy a polgármesternek bármilyen választási lehetősége lenne, tehát Karácsony nem él a törvénnyel, hanem betartja a szabályt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 06:59:54

@math0: nincs teljhatalma, oda van irva mi a tv tervezet
olvass

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 07:01:00

2. §
(1) A Kormány a veszélyhelyzetben – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes
törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben meghatározott rendkívüli
intézkedéseken és szabályokon túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és
jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével
egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb
rendkívüli intézkedéseket hozhat.
(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti jogkörét – a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal
arányosan – a Rendelet szerinti humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros
hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja.
3. §
(1) Az Országgyűlés az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a Kormányt,
hogy
a) a Rendelet 2. §-a és 3. §-a, valamint
b) a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti kormányrendeletek
hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa.
1
(2) Az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően az (1) bekezdés szerinti
felhatalmazását visszavonhatja.
(3) Az Országgyűlés a Rendelet 2. § és 3. §-át, valamint a Rendelet hatálybalépését követően e
törvény hatálybalépéséig megalkotott, (1) bekezdés b) pontja szerinti kormányrendeleteket
megerősíti.

ez fáj a helsinkinek?
akasztani kene matmr megknt mint az avosokat 56ban. aztan kicsit a pofajukbol visszavavvenek.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 07:12:31

@math0: Rendelet szerinti humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros
hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja."

ezt meg úgy hogy cél

tálaltam neked ékezetet
a kurva ANYÁDAT. tetszik?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 07:28:25

@math0: ugye te vagy az a fasz, aki dafke fizeti a hiteleit, es szólt a munkáltatónak, h továbbra is fizesse utánad a járulékokat.
nehogy már bmeg nehogy már a kurva orban eltérjen a törvényektől...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 07:44:04

@math0:

Igen, a neve: közös tehervállalás.

Elúbbutóbb a te pénzelésedet is abbahagyják gazdáid, s meglátod...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 07:50:46

Az őseink is hazaárulók voltak ezek szerint, de akkor miért emlékezünk meg róluk évről évre? "
40 évig kötelezően ünnepeltük a TI őseiteket. es igen, hazaárulók voltak.
a MI őseink mindig is a fajtád ellen voltak. MI nem szenvedünk amnéziában, 100 éve ezt művelitek.

chrisred 2020.03.25. 07:55:26

@MAXVAL bircaman közíró: Elsősorban életmódbeli változtatásra ösztönözné őket, hogy munkát keressenek, képezzék magukat, egyéb módon gondoskodjanak magukról (pl. háztáji termeléssel).

n3spr3ss0 2020.03.25. 08:01:29

@math0: Tévedsz, nem magyargyűlölő, a hülyéket gyűlöli.

n3spr3ss0 2020.03.25. 08:05:38

@apro_marosan_petergabor: Nem az ellenzéki polgármesterek vezették be a rendeleti kormányzást, hanem három fideszes. Ennyi.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 08:11:53

@math0: és? járulékot fizettél kis faszcibáló?
és 10 éve fizeted a 32% szj-at DIREKT, hogy ellenálj a ZORBÁNNAK mi?
szánalmas korcs kutya vagy...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:13:19

@FILTOL: "tálaltam neked ékezetet" - Mi vagy te? Pincér? :-)) Küldtek másik majmot neked segíteni aki ismeri az ékezeteket?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:14:42

@FILTOL: "akasztani kene matmr megknt mint az avosokat 56ban. aztan kicsit a pofajukbol visszavavvenek." - Ne ezért nem akarunk tejhatalmat adni a vezéreteknek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:17:12

@math0: " legalább 3 Fideszdroid kommentelt ide ékezetes betűk nélkül" - Mert nem volt elég pénz a majmok képzésére.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:19:27

@MAXVAL bircaman közíró: "S mire való a költségvetés? A neve is mutatja: KÖLTésre." - Világos. Ezt mondom évek óta, amit végre felismertél. A Gyurcsányék által felhalmozott nyugdíj vagyont az Orbánék elköltötték és nem adósságot csökkentettek belőle, mert az 19 ezer milliárdról 29 ezer milliárdra nőtt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.25. 08:23:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ő picsogott ékezet után..
roppant szellemesnek hiszed magad igaz? tudod picinyem, nem manikűközött munkától megvastagodott PARASZT kezemmel kurvanehéz az androin mikro"billentyűin" írogatni. az ékezetek ügyében is náluk reklamálj.
de ha ez a legnagyobb bajod...akkor érveim hibátlanul omlasztják össze a szarváratokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 08:27:19

@chrisred:

Nem lehet az egész világ milliiárdos. Nincs kitől elvenni ehhez a pénzt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 08:28:48

@math0:

Mo. lakosságának 10 %-a mélyszegény, 50 % szegény. De a maradék nem-szegány 40 % zöme is csak alsó-középosztály, mely nem képes félretenni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 08:30:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Gyurcsány és Bajnao felhalmozták, majd átadták magáncégeknek, mi ebben az érdem?

Elveszem ezentúl a fizetésed 10 %-át, felhalmozom,, majd átutalom saját magam ofsór számlájára, ez neked miért lenne jó?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 08:34:46

@math0:

A biztos alapú rendszer akkor működőképes, ha az ország zöme gazdag, s csak kisszámú szegény van, akivel majd törődik a szociális ellátórendszer.

Az én szüleim felső-középosztály voltak nyugdíjas koruk előtt, s még ők se gyjtöttek elég vagyont az öregkori megálhetéshez.

BOAR 2020.03.25. 08:40:13

@liberalnazi dickheads: Nyuszifül, már csak erre a szánalmas endlösungra futja? Ezt ismételgetitek egymásnak vigasztalásképp mert érzitek, hogy recsegnek, ropognak az eresztékek, süllyed a hajó?

BOAR 2020.03.25. 08:41:36

@gigabursch: Látom balek, a számok nem a legjobb barátaid...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:45:53

@MAXVAL bircaman közíró: Nem adták át, csak a kezelést bízták rájuk. Olvasd el az 1997-es törvényt. De terelsz, mert sarokba szorultál. A tény az, hogy a szocik által félretett pénzt a fidesz baszta el.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 08:46:25

@math0:

Éppenhogy javított picit a helyzeten, de ma se gazdag ország Mo.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 08:48:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem érdem ellopásra félretenni pénzt.

A nép majd maga "kezeli" az adóját, erre van a kormány és az állami szervek, nem kérünk ehhez "segítséget" cápáktól, pont.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:49:03

@FILTOL: Na látod! Ezért jó ha az ember tanult, egyetemet végzett, van diplomája (nekem kettő is) és ráadásul homeoffiszban melózik, rendes számítógépen. Kimozdulni csak akkor kell ha a laborban meg kell csinálni valamilyen kísérletet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 08:51:05

@MAXVAL bircaman közíró: Hehehe.. össze-vissza magyarázol, próbálod elterelni a témát arról hogy Orbánék a tartalékok feléléséből élnek. Ami most nagyon vissza fog ütni.

chrisred 2020.03.25. 09:11:50

@MAXVAL bircaman közíró: Ehhez senkitől nem kell elvenni pénzt. Pont fordítva, kevesebb központilag eltartott esetén több pénz marad a háztartásoknál.

chrisred 2020.03.25. 09:15:12

@MAXVAL bircaman közíró: És ez így is marad, amíg a magas újraelosztási szint miatt a lakosság januártól júniusig nem magáért dolgozik, hanem azért, hogy az állami költségvetést feltöltse.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 09:32:40

@chrisred:

A magyar lakosság 60 %-a szegény, a maradék szinte teljessségében meg alsó-középosztálybeli. Ezek az emberek sose tudnak maguk félretenni eleget.

gigabursch 2020.03.25. 09:45:11

@BOAR:
Hülyének lenni emberi alapjog.
Az emberek 4/5-e szavaz az összefosásra.
Szar, ha nem megy a tények értelmezése.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 09:57:20

@chrisred:

Ez minden olyan állam sorsa, mely munkáját idegenek ellopják.

chrisred 2020.03.25. 09:58:32

@MAXVAL bircaman közíró: Ez minden lakosság sorsa, amely ki van szolgáltatva az államnak. Ha nem az idegenek lopják el, akkor a hazaiak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 10:00:10

@math0:

A manyupot azért kellett visszavonni, mert hatalmas lyukat csinált a költségvetésben, minden értelmes ok nélkül.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 10:01:38

@math0:

Nem lett szegény, sőt picit csökkent a szegényben a Gyurcsány-Bajnai féle országrontó szakértői kormány idejéhez képest

chrisred 2020.03.25. 10:07:40

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt már Németországban és Oroszországban megpróbálták, a náci és a szovjet állam jó erős volt. Nem vált be.

chrisred 2020.03.25. 10:08:40

@MAXVAL bircaman közíró: Mert sokan kimenekültek a szegénység elől nyugatra.

BOAR 2020.03.25. 10:14:19

@gigabursch: Aha...
Idézet tőled:
"10-20 % választja az érdektelen és működésképtelen ellenzéket az LMP-től a Jobbikig."
"Az emberek 4/5-e szavaz az összefosásra."
Kifejtenéd ezt a látszólagos ellentmondást, világ esze? Annak fényében , hogy az alapkérdés a fideszre/nem a fideszre szavazók százalékos aránya volt?

chrisred 2020.03.25. 10:31:02

@MAXVAL bircaman közíró: Így van. Az volt a hiba, hogy a polgárok az államra bízták, döntse el magáról, hogy milyen erős akar lenni. Az meg mindennél és mindenkinél erősebb akart lenni, és mint a kisgömböc, mindent magába kebelezett, amit talált. Ebből okulni kell, az okos polgár nem engedi póráz nélkül szaladgálni az államot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 10:55:11

@chrisred:

A másik út a liberalizmus, ott meg kevesek mindent összeharácsolnak maguknak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 11:32:50

@math0:

S mégis, javultak a számok, az emberek kicsit jobban élnek, nem furcsa?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 11:37:59

@math0:

Az ember rájóhet, hogy valamit hibázott.

Egyébként a Horn-kormány vezette be a manyupot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.25. 11:44:25

@math0:

Egy eleve hibás intézkedést mindenképpen vissza kell vonni.

Scott Tenorman Must Die 2020.03.25. 13:31:30

LIBSIK, a MOL fertőtlenítőt fog gyártani. NA ezért kellett visszavenni a részvényeket. ugye ti nem fogtok ebből a fertőtlenítőből vásárolni? hisz a patásorbán gigantikusat bukott a részvényeken!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 13:51:41

@Scott Tenorman Must Die: És ehhez miért pont a MOL kell? Bármelyik gyógyszergyár is tud fertőtlenítőt gyártani.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 13:53:40

@MAXVAL bircaman közíró: "A másik út a liberalizmus, ott meg kevesek mindent összeharácsolnak maguknak." - Mészáros 1000 milliárdjából nekem az jön le hogy ez az illibsizmusra jellemző.

Világít a torony 2020.03.25. 13:55:02

Az agyrágó bogár áldozatainak! A teljes felhatalmazás a 2022-es parlamenti választások elhalasztásához vezethet. Bár a kormány, a szolgamédia és a trolljai segítségével tagadja, de nagyon komoly gazdasági válság előtt állunk, mely mélyebb lehet a 2008-as válságnál is. Tehát Orbán a teljhatalmát arra használhatja, hogy az egészségű vészhelyzetet, gazdasági vészhelyzeté konvertálja, így nem kell visszatérnie a parlamenti demokráciához, ami eddig is csak névleges volt. Ő maga lesz az ostobák által meghatalmazott egyedüli törvény.
Tudom, hogy nem értitek ezt ti agyhalottak, de ha egy valakiben is feltámad a kétely , már megérte.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 13:55:43

@FILTOL: Szakmérnök... azért kérges a tenyered? Rejszolsz kint a földeken, vagy kapálsz? :-))

yourmomtits 2020.03.25. 13:56:42

én mától a véleményemet Gréta Tunberg véleményéhez fogom igazítani

yourmomtits 2020.03.25. 13:58:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: azok magánkézben vannak, döntő többségben külföldi

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 14:09:22

@yourmomtits: És? A Telekom is magánkézben van és mégis honvédségi felügyelet alá vonták. Bármelyik gyógyszergyárral megtehetnék.

Világít a torony 2020.03.25. 14:11:44

@Scott Tenorman Must Die: A MOL-t hitelből vásárolták vissza. Az IMF hitelből, melyet a magyar állampolgárok adójából fizetett vissza a kormány, nem pedig Orbán zsebéből. A MOL-t már Bajnai is szerette volna visszavásároltatni, de akkor a Fidesz jelezte, hogy nem támogatja a parlamentben az ötletet, pedig akkor még jóval kevesebbért lehetett volna visszavásárolni. Nem elegáns dolog a MOL-ra hivatkozni semmi hasonló okból, ahogy azt tetted.

Világít a torony 2020.03.25. 14:15:40

@MAXVAL bircaman közíró: Buta jószág, már magad sem tudod mit firkázol. Nem lesz ebből baj?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 14:28:12

@Világít a torony: Már nagyon összezavartuk. Beismerte, leírta, hogy a manyupot Orbánék elköltötték. Most ebből próbál kimászni és mindenféle frázisokat puffogtat.

BOAR 2020.03.25. 14:45:19

@Scott Tenorman Must Die: Aha, kézfertőtlenítőt gyárt.. Oszt miből is? Ja, megvan. A múlt héten kopogtatott a MOL Győrben a szeszipari vállalatnál, hogy kéne egy kis szesz. Nem akartak adni neki mert addig nem vásárolt náluk és sorban álltak a partnereik a leszerződött mennyiségekért. Egy órán belül jött a parancs, hogy a MOL-nak elsődleges prioritása van és szolgálják ki vagy körbenézhetik magukat.
Most a MOL keres egy valag pénzt olyan terméken amit soha nem gyártott, természetesen mások kárára.

Világít a torony 2020.03.25. 15:16:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egy zavarodott zöldborsónyi agyat nem lehet még jobban összezavarni. Amennyiben mégis, az az éhhalálát jelentené.

yourmomtits 2020.03.25. 16:09:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és? most konkrétan mi a bajod? gyártson a telekom fertőtlenítőt?? fogvédő úr, egyre hülyébb vagy :DDD

yourmomtits 2020.03.25. 16:12:02

@BOAR: helyes. ebben a helyzetben ennek így kell működnie. az kapjon aki egyszerre le tud gyártani 1000 liter löttyöt, ne az aki 5 literecskékkel buziskodik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.03.25. 17:20:15

@yourmomtits: Látom faszfej, nem tudsz olvasni. Azt írtam gyógyszergyárral is megcsinálhatják. ja, nem. Már megcsinálták, te idióta!

index.hu/gazdasag/2020/03/25/13_ujabb_ceg_vallalkozas_kopogtattak_szerdan_a_katonak_bement_honvedelem_jarvany_koronavirus_atveszik/

"Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
TESCO-Global Áruházak Zrt.
CBA Kereskedelmi Kft.
SPAR Magyarország Kft.
COOP Gazdasági csoport/CO-OP Hungary Nagykereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Egis Gyógyszergyár Zrt.
Sanofi-Aventis Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
BUS-OXY Egészségügyi Gázforgalmazó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Messer Hungarogáz Ipari Gázgyártó és Forgalmazó Kft.
LINDE GÁZ Magyarország Zrt.
SIAD Hungary Gázokat Forgalmazó és Termelő Kft.

BOAR 2020.03.25. 18:21:58

@yourmomtits: Aha...nyilván a többi vevőjük ötliteres kannában hordta a hétvégi rumpuncshoz....
A MOL-nak nem ez volt a profilja viszont üzleti lehetőséget látott benne és visszaélt az erőfölénnyel.
süti beállítások módosítása